2012-08-30 12:19:53• hírek • (x)

Nyílt kapuk napja a Polipolnál

A Polipol Mobila Kft. a Polipol cégcsoport tagja. Ez egy teljes egészében németországi tőke révén működő vállalkozás Mezőfényen. A cég 2005 óta kárpitos bútorok gyártásával foglalkozik, így sarokülőket, kanapékat, foteleket állít elő. Ezeket exportálják: Németországba, Ausztriába, Csehországba és a Skandináv-államokba.

A jelenlegi 623 alkalmazott közül 225 hölgy, 398 pedig férfi. Az átlagéletkor 33 év. Az alkalmazottak Nagykároly és környéke településeiről származnak.

Az idén a vállalkozás harmadik fejlődési fázisa fejeződött be. Ez 20 000 négyzetméteres termelési felületet foglal magába, amit a közeljövőben egy 10 ezer nm-es csarnok építése fog követni és így 300 új munkahelyet létesítenek.

Az alkalmazottak kiválasztásának koncepciója az, hogy egyaránt kenyérkereseti lehetőséget biztosítanak pályakezdőknek és már tapasztalattal rendelkezőknek.


Nyílt kapuk napját tartják szombaton a Polipolnál

A Polipolnál főleg kárpitos, varrónő, asztalos szakmákra képezik az alkalmazottakat. Ugyanúgy értékelik a fiatal pályakezdők rugalmasságát és nyitottságát, mint a már régiséggel rendelkező személyek megfontoltságát és tapasztalatát. A frissen alkalmazottak a betanítási időszakba teljes szakmát sajátíthatnak el, nem csak egyszerű munkafázisokat. Ebből kifolyólag mindenki láthatja az általa előállított kész terméket.

A Polipol nagy hangsúlyt fektet arra, hogy továbbképzési lehetőséget biztosítson alkalmazottai számára.

A cég politikája, hogy társadalmi problémákra fókuszál a karitatív tevékenysége során. Ennek jegyében rendszerint nem különféle rendezvényeket szponzorizálnak, hanem fiatal tehetségeket támogatnak, időseknek, kisnyugdíjasoknak, egészségügyi problémákkal küszködőknek nyújtanak segítséget. Éppen ezért öregek házát, árvaházakat, óvodákat és iskolákat támogatnak.

Rengetegszer elhangzik, vagy éppen olvasható az a kifejezés, hogy európai standardoknak megfelelő munkakörülmények. No, de melyek is ezek? Hogy ezt bárki megismerhesse a cég szeptember 1-én rendezi meg a Nyílt kapuk napját.

Szeretné ezáltal, ha Ön nem csak az újságokban olvasna erről vagy riportokban látná, mit is jelent ez, hanem mindezt a helyszínen szemlélné meg. A mostani alkalom már a második ilyen jellegű rendezvénye a cégnek. Célja: bemutatni a munkahelyeket és megmutatni a munkavégzési folyamatokat.

Az ingyenes autóbuszokkal könnyedén eljuthatnak a Polipolhoz, ami akár az új munkahelye is lehet a jövőben.

Mindezekről győződjön meg személyesen is; látogasson el szombaton a Polipolhoz.
Szívesen látják!


Nyílt kapuk napját tartják szombaton a Polipolnál


Nyílt kapuk napját tartják szombaton a Polipolnál

Nyílt kapuk napját tartják szombaton a Polipolnál

Nyílt kapuk napját tartják szombaton a Polipolnál

Nyílt kapuk napját tartják szombaton a Polipolnál


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: