2012-11-02 16:40:37• hírek • Póti Orsolya

Nyílt Kapuk Napja a Caritas szervezésében

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet ebben az évben több központjában is nyílt napot szervez, azért, hogy szolgáltatásait megismertesse a helyi közösségekkel és a közösségek képviselőivel. November 6-án a szatmárnémeti központokban kerül sor nyílt napra.

Október 26-án Nagykárolyban, október 30-án pedig Túrterebesen rendezte meg a Nyílt Kapuk Napját a Szatmári Caritas Szervezet. Az érdeklődők Nagykárolyban négy, míg Túrterbesen két, a szervezet égisze alatt működő központ szolgáltatásait ismerhették meg a rendezvények keretében.

Szatmárnémetiben november 6-án, kedden 10 órai kezdettel kerül sor a Szatmári Egyházmegyei Caritas által rendezett Nyitott Kapuk Napjára. Ezen a napon minden érdeklődőnek lehetősége nyílik közelebbről megismerkedni a megyeközpontban működő tíz Caritas intézményben nyújtott szolgáltatásokkal.

„A Nyílt Kapuk Napján három intézmény kerül bemutatásra, majd a nap zárásaként a Szent Pál Központban lehetőség nyílik további hét intézmény munkájával való megismerkedésre. A hónap végén újabb nyílt napot szervezünk, amelynek keretében az Erdődön működő központot mutatjuk be az érdeklődőknek" - nyilatkozta Fazekas Csilla, a szervezet sajtóreferense.

A november 6-i Nyílt Kapuk Napja programja:

10.00 - Barátság Háza - Lucian Blaga sugárút 19/A
11.00 - Szent Jakab Idős-napközi - Unirii út 38
12.00 - Szent József Rehabilitációs Központ - Dsida Jenő utca 16
12.30 - Szent Pál Központ - Lükő Béla utca 15

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: