2011-03-11 14:59:11• hírek • (x)

Nyerjen utazást a Poszet kft-től!

Nemrég vette kezdetét és július 31-ig tart a Poszet kft nyereményjátéka, melynek során a három kisorsolt személynek igazán jó lehetősége lesz kipihennie magát Görögországban, Olaszországban vagy Magyarországon.

A Poszet kft-t 1994 márciusában alapították, az évek folyamán pedig Szatmár megyében a legismertebb és legmegbízhatóbb cégnek számítanak, amennyiben gáz- vagy vízszerelésről van szó. A cég kezdetben nyolc alkalmazottal indult, többségük a Megyei Epítési Cégnél dolgoztak a cég vezetőjével együtt. A cég az elmúlt években folyamatosan fejlődött, profilja egyre szélesedett, míg mára a megye első számú cégévé nőttek ki magukat a vízvezeték szerelés, gázszerelés és az ezekhez tartozó kiegészítők - bojlekrek, mini-hőközpontok - kereskedelme terén.

A Poszet cég amellett, hogy nagy szakértelemmel rendelkezik a fentebb említett területeken, most ingyenesen elvégzi a periodikus vizsgálatot mindenkinek, akik karbantartási szerződést kötöttek, illetve kötni szándékoznak velük. Az E-on Gáz ugyanis periodikusan arra kötelezi ügyfeleit, hogy ellenőriztessék azokat az eszközöket, amelyek gázt fogyasztanak. A Poszet szakijai a lakásba vezető csövektől a bojlerekig, hőközpontokig mindent átvizsgálnak, hogy a lakók melegben és biztonságban éljék mindennapjainak.

Most pedig még inkább érdemes Poszetéknél vásárolni, hiszen mindazok, akik 300 lej értékben vásárolnak eszközöket, alkatrészeket vagy szolgáltatást tőlük, nyereményszelvényt kapnak, amelyet ha kitöltve elhelyeznek a gyűjtőurnában, esélyük van arra, hogy megnyerjék a három csábító utazás egyikét. Íme, melyek ezek:

1.díj: nyolc napos üdülés két személy részére Görögországban, Alykanas üdülőhelyen, 4 csillagos szállodában, all inclusive ellátással.

2. díj: nyolc napos üdülés két személy részére Olaszországban, Bibionéban, két szobás apartmanban.

3. díj: három napos üdülés két személy részére Magyarországon, Egerben, három csillagos szállodában.

Ne feledje: nő az esélye a nyerésre, ha több szelvénye is bekerül az urnába. A sorsolásra augusztus elsején fog sor kerülni.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: