2013-09-20 16:45:37• hírek • Szatmár.ro

Nyerj színházbérletet a Harag György Társulat előadásaira

Válaszolj kérdésünkre és nyerj meg egyet a játékban szereplő két színházbérletből!

Különleges évaddal emlékezik megalapításának 60 éves jubileumára 2013/2014-ben a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az évfordulót 2013. október 4. és 6. között ünnepi műsorral köszöntik, amelyen a közönség és a meghívott szakmabeliek, a társulat korábbi és jelenlegi alkalmazottai megtekinthetik az évad első produkciójának díszelőadását, amely Móricz Zsigmond Rokonok című regényének színpadi adaptációja Babarczy László rendezésében.

Az idei színiévadban a Rokonok mellett bérletben láthatják a nézők a Tasnádi testvérek által jegyzett Finitot. A Tasnádi István tollából származó színmű rendezője Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgató-főrendezője. Azok számára, akik idén is a társulattal töltenék az év utolsó napjait, az Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István szerzőhármas által írt Fekete Péter című zenés darabot kínálja a szatmári színház Bessenyei István, a társulat igazgatója rendezésében. Természetesen a tavalyi, jól bevált gyakorlattal élve január és február folyamán bérletben is megtekinthető lesz majd a szilveszteri produkció.

Ami a 60. ünnepi évad második felét illeti, fontos megjegyezni, hogy igazi klasszikusok kerülnek majd színre: februárban láthatják majd az ifjúsági bérlet tulajdonosai Carlo Goldoni olasz komédiaíró Mirandolina című művének színpadi változatát, amelyet a társulatnál tavaly bemutatkozott Csiki Zsolt fog színre vinni; a magyarországi Lendvai Zoltán fogja megrendezni Henrik Ibsen A nép ellensége című színművét. Lendvai korábban már nagy sikerrel dolgozott a Harag György Társulat tagjaival: nevéhez köthető a Portugál, A Senák és a Györgyike, drága gyermek című előadások színrevitele. Bérletcserében kerül bemutatásra a nagyváradi Szigligeti Színház Kaviár és lencse című előadása. A Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi szerzőpáros művéből készített produkciót szintén Lendvai Zoltán visz színre a bihari megyeszékhelyen.

A Szatmár.ro és a Harag György Színtársulat közös nyereményjátékán résztvevőknek lehetőségük adódik megnyerni egyet a játékban szereplő két egyszemélyes színházbérletből. Aki nyerni szeretne, csak annyit kell tegyen, hogy elküldi a jatek@szatmar.ro e-mail címre, hogy melyik az az előadás a felsoroltak közül, amelyiket a legjobban várja. A leveleknek természetesen tartalmazniuk kell a játékos tejes nevét és telefonszámát is. Beküldési határidő: szeptember 27, déli 12 óra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: