2014-03-27 17:20:28• hírek • Szatmár.ro

Nyerj páros belépőjegyet a Nagyvárad Táncegyüttes előadására

Április 2-án 19 órától táncszínházi előadást tart Szatmárnémetiben a Nagyvárad Táncegyüttes.

A nagyváradi Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese április 2-án, 19 órától Nagyvárosi bujdosók címmel táncszínházi előadást mutat be a Szakszervezetek Művelődési Házában.

A Nagyvárosi bujdosók Kiss Ferenc (a Kolinda, a Vízöntő, majd az Etnofon zenekarok tagja, színházi és filmzene szerző) 1999-ben megjelent önálló albuma. A zenei album alapján készített produkció dramaturgja, játékmestere, Novák Péter, aki énekmondóként maga is fellép a produkcióban. Az előadás nagy sikert aratott az összes helyszínen ahol eddig megfordult - nem csupán Erdély nagyvárosaiban, hanem Budapesten is, ahol legközelebb a Művészetek Palotájában láthatja ismét a közönség, de Szatmárnémeti után Debrecen és Miskolc nemzeti színházainak közönsége előtt is bemutatkozik majd.

A Nagyvárad Táncegyüttes és a Szatmár.ro hírportál nyereményjátékán öt darab kétszemélyes belépőjegyet sorsolunk ki az izgalmasnak és látványosnak ígérkező előadásra. A jegyekért nem kell egyebet tenni, csak megírni nekünk a jatek@szatmar.ro e-mailcímre: az előadás dramaturgja és játékmestere - Novák Péter - melyik, ma is koncertező együttest alapította. Segítségül eláruljuk, hogy ő az együttes szövegírója és énekese is, több segítséget pedig itt találhatsz.

A helyes válaszokat tehát a jatek@szatmar.ro e-mail címre várjuk, a játékos pontos nevével és telefonszámával - a nyerteseket ugyanis telefonon fogjuk értesíteni. Beküldési határidő: április 1, 12 óra.

Az előadásra egyébként egy felnőtt-jegy ára 20, a diák- és nyugdíjas-jegy 10 lej. Ezek megvásárolhatók a színház Horea utcai jegypénztárában, hétköznap 10 és 17 óra között, vagy előadások előtt egy órával. Bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon, illetve a szervezes@harag.eu e-mail címen lehet érdeklődni.

Nagyvárosi bujdosók - a Nagyvárad Táncegyüttes előadása

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: