2013-12-22 17:05:26• hírek • Szatmár.ro

Nyerj jegyet a Harag György Társulat szilveszteri előadására!

Két-két egyszemélyes jegyet sorsolunk ki a december 30-i, illetve a szilveszter esti előadásra.

Ki ne ismerné az olyan örökzöld betétdalokat, mint amilyenek a Szerelemhez nem kell szépség, a Lesz maga juszt is az enyém vagy a Holdvilágos éjszakán kezdetűek, amelyek már a címük hallatán is szinte minden korosztály fülében visszacsengenek. Sok egyéb közkedvelt sláger mellett ezek is megszólalnak majd élőzenei kísérettel a Fekete Péter című zenés darabban, amelyet a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata kínál a nagyérdemű közönségnek 2013 szilveszterének estéjén.

A történet mi másról is szólhatna, mint a szerelemről, a fiatalságról, és akár ma, a 21. század rohanó hétköznapjaiban, a gazdasági válság kellős közepén is játszódhatna. Egyik főszereplője Lucien úr, akit akár a ma oly divatossá vált karrierépítő szinglik képviselőjeként is tisztelhetünk, és akit nem érdekel más, csupán a pénzhajhászás és a legjövedelmezőbb üzletek megkötése.

Véletlenül botlik bele az örökké balszerencsés Pierre-be, és úgy gondolja, vissza nem térő alkalom a „váratlan vendég" szerencsétlenségét kihasználni: részvénytársaságot alapít a pechére. Az üzlet kezdetben virágzik, ám beüt a krach, Lucien és Pierre is szerelmes lesz. A bonyodalmak egyre csak fokozódnak, de a fináléra mindenki megtalálja a maga boldogságát.

A Szatmár.ro és a Harag György Színtársulat most induló közös nyereményjátékán összesen négy egyszemélyes jegyet sorsolunk ki a társulat december 30-i, illetve 31-i előadására. Nyerni egyszerű: csak egy e-mailt kell küldeni a jatek@szatmar.ro e-mailcímre a játékos pontos nevével és telefonszámával, na meg a válasszal a kérdésünkre. Ez pedig a következő: Mi lesz a Harag György Társulat szilveszteri előadásának a címe? A helyes választ tartalmazó leveleket december 27-én délig várjuk.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: