2015-04-15 12:47:22• hírek • Szatmar.ro

Nyerj jegyet „Az elveszett levél” április 24-i előadására

I. L. Caragiale örökérvényű klasszikusát, Az elveszett levelet ezúttal bérletszünetben tekintheti meg a szatmárnémeti közönség 2015. április 24-én, 19:00 óráról a Szakszervezetek Művelődési Házában, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásában.

Az előadás érdekessége, hogy Sorin Militaru elismert román rendező meghívott vendégművészként mindkét társulattal színpadra vitte a vígjátékot, és tette ezt úgy, hogy a két koncepció egymásra felel, egymással párbeszédben van. A magyar társulat 2015. február 27-én, pénteken 19 órától, a román pedig rá két napra, március 1-én, vasárnap, szintén este 7-től mutatta be nagy sikerrel az előadást.

Mindkét előadás díszletét és jelmezeit Szabó Anna, a Harag György Társulat fiatal művésze tervezte, a dramaturgiai munkákat Bessenyei Gedő István és Bertóti Johanna m. v. végezte el, a produkció koreográfusa Bordás Attila m. v., asszisztense Tamás Ágnes, ügyelője és súgója Varga Katalin. A Harag György Társulat Seprődi Kiss Attila magyar fordításában játssza a Caragiale-művet.

A Harag György Társulat és a Szatmár.ro együttműködésének köszönhetően most egy darab egy személyes belépőt nyerhetsz az április 24-i, péntek délután 19.00 órakor kezdődő előadásra, amennyiben helyesen válaszolsz a következő kérdésre: melyik európai nagyvárosban hunyt el Ion Luca Caragiale. A helyes megfejtéseket április 23-a deléig várjuk a jatek@szatmar.ro emailcímre. Fontos, hogy a megfejtő a helyes válasz mellett tüntesse fel nevét és telefonszámát. A nyertest ugyanis telefonon értesítjük, nyereményét pedig a színház Horea utcai jegyirodájában vagy a Szakszervezetek Művelődési Házának előterében lehet majd átvenni.

Sorin Militaru, elismert román rendező, a Szatmárnémeti Északi Színház vendégeként arra vállalkozott, hogy I. L. Caragiale Az elveszett levél című vígjátékát mindkét társulattal színre vigye. A Harag György Társulat előadása erdélyi magyar közegbe helyezi a történetet, a mába, ezáltal a szöveg és a benne fellelhető problémák általánosságára és jelenidejűségére mutat rá. Így lesz Tipătescuból Paliczki, Trahanacheból Tarhonyai, a regáti kisvárosból pedig egy átlagos erdélyi magyar kispolgári közeg. A román és magyar előadás egymásra felelget, egymás görbe tükreként és egymással párbeszédben világít rá a politikai becsvágy, az emberi kisszerűség (és nagyravágyás) általánosan jellemző, tehát valójában kultúrafüggetlen jelenségeire - nem utolsósorban pedig arra, hogy bármily kínos igyekezettel is próbáljuk elérni önző céljainkat, a játszma legvégén így is, úgy is a fejünk fölött döntenek a sorsunkról.

Vajon Caragiale volt látnok, vagy a társadalom tart ugyanott, mint 130 évvel ezelőtt?

Szereplők: Rappert-Vencz Gábor, Kovács Nikolett, Bessenyei István, Kányádi Szilárd, Ciprian Vultur m. v., Gaál Gyula, Tóth-Páll Miklós, Péter Attila Zsolt, Orbán Zsolt, Nagy Orbán, Bodea Tibor, Bándi Johanna, Barakonyi Gergő m. v., Bogár Barbara, Frumen Gergő, László Zita, Marosszéki Tamás, Poszet Nándor, Sándor Anna, Varga Sándor, Zákány Mihály, valamint: Balogh Géza, Ferenczik György, Liegner Zsolt, Berei Ármin m. v., Berei Dominik m. v., Berei Zalán m. v., Botos Vivien m. v., Budizsa Dávid m. v., Szejke Máté m. v., Zilahi-Kató Nóra m. v., Zilahi-Kató Péter m. v.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: