2019-08-09 05:40:17• hírek • közlemény

Nyári intenzív fejlesztési heteket szerveztek gyereknek

A Boldog Scheffler János Központ szakemberei két egyedülálló fejlesztési hetet szerveztek speciális nevelési igényű gyerekeknek és szüleik számára Erdődhegyen, a Helga Winter Közösségi Házban július 22-e és augusztus 2-a között.

Minden évben, a nyár folyamán megrendezésre kerülő intenzív fejlesztési hetek a legkülönlegesebbek mind a családok, mind pedig a Központ szakemberei számára , hiszen ilyenkor 5 teljes napot együtt töltenek, mely elsősorban arra ad lehetőséget, hogy sokkal jobban megismerhessék egymást, megfigyelhessék és feltérképezhessék azokat a problémákat, melyekkel ezek a gyerekek és családjaik a hétköznapi élethelyzetekben találkoznak. 


Ez egy valóban különleges lehetőség, hiszen jól tudjuk, hogy a terápiák és a fejlesztések hatékonysága a hétközapi élethelyzetekben dől el és ezt a hétköznapokban nagyon nehéz monitorozni illetve a konkrét élethelyzetekben a csaáládok mellé állni és segíteni, hiszen a fejlesztések zöme év közben a termekben zajlik, fejlesztő eszközökkel, védett környezetbe. De minden kisgyerek számára az igazi feladat akkor jön, amikor ezt a hétköznapokba át kell vigye és gyakorlatba kell ültesse. Erre ad remek lehetőséget a nyári fejlesztési hét, amikor is a terapeuta nem csak a terápiák alatt van a családdal, hanem 5 teljes nap folyamán, minden élethelyzetben, valóságban végig aszisztálva a család és a  gyerek teljes napi aktivitását.


Az idei évben két célcsoport vehetett részt ezeken a nyári intenzív fejlesztési heteken: a legkisebbek (2-6 év) szüleikkel együtt a Szülő-Gyerek Intenzív Fejlesztő Héten, valamint a legnagyobbak (6-18 év) már teljesen egyedül az „Önellátós” Intenzív Fejlesztő Héten.



A Szülő-Gyerek Intenzív Fejlesztő Heten összesen tíz család, valamint hat szakember vett részt, melynek keretében a gyerekek egyéni és kiscsoportos fejlesztő foglalkozásokon, a szülők pedig csoportos foglalkozásokon illetve egyéni beszélgetéseken vehettek részt. A szülőkkel külön szakképzett pszichológus foglalkozott a hét során, mivel egy  kisgyermeket sohasem lehet csak önmagában szemlélni, hiszen ő egy családi rendszer része, ahogyan részei ennek az őt nevelő szülők is, akik ebben a speciális élethelyzetben általában a legkisebb időt és energiát fordítják saját magukra, saját lelki jólétükre. 


„Alapvető és kutatásokkal alátámasztott tény viszont, hogy ha a szülő nincs jól, akkor a gyerek sincs jól. Noha ez nem jelent egyértelmű ok-okozati viszonyt, de kölcsönhatást mindenképp, hiszen szülő és gyermeke folyamatos egymással való kölcsönhatásban vannak. Legtöbb esetben azonban, az eltérő fejlődésű kisgyermeket nevelő családok esetében minden pénz, idő és energia a gyermek fejlesztésére megy, és nem marad már a szülők saját lelki jólétére, töltekezésére, kikapcsolódására. Ezért ez alatt az intenzív fejlesztési hét alatt, míg a gyerekekkel szakképzett terapeuták foglalkoztak, addig a szülőknek is maradt elegendő idejük arra, hogy magukkal is foglalkozzanak, Makai Dimény Judit, nagyváradi egyéni-, pár- és családterapeuta vezetésével. ” – számolt be a részletekről Fazekas Brigitta, a Boldog Scheffler János Központ szakmai vezetője, aki kiemelte, hogy az intézményben továbbra is nagy hangsúlyt fognak fektetni a szülőkkel való munkára, már tervben van egy önsegítő csoport létrehozása, ahol a szülők összegyűlhetnek és közösen megbeszélhetik az őket érő problémákat.



A hét során egy különleges Mese-esten is lehetőségük volt résztvenni a családoknak, melyet Bálint Katalin meseterapeuta, Dr. Tallian Cristian gyermekpszichiáter főorvos illetve Cserey Csaba dobművész hoztak el a résztvevőknek, segítve ezáltal is a közös együttlétet és lelki töltekezést. Az „Önellátós” Intenzív Fejlesztő Héten összesen tizenöt 6 és 18 év közötti, speciális nevelési igényű fiatal és négy szakember vett részt, akik munkáját önkéntesek és meghívottak segítették, hogy idén ne csak fejlesztő de tartalmas és kellemes kikapcsolódás is legyen a résztvevők számára. 


„Az idei év programját kicsit eltérő módon terveztük meg a gyerekek számára. A már megszokott forgatókönyv szerint, a központi cél az volt, hogy a hét folyamán minél inkább önállóan lássák el magukat a gyerekek, szocializálódjanak és életkoruknak megfelelően részt vállaljanak úgymond a ház körüli teendőkben. Bevontuk őket a főzésbe, takaritásba, de egyedül kellett beosszák a napjukat, rendet tartsanak a szobájukban, a öltözzenek, tisztálkodjanak stb. De mivel az idei gyerekcsapat nagy része nem első táborozó, így úgy gondoltuk, egy kis újitást hozunk a programba, és különböző műhelyek segítségével, megpróbáltuk velük megismertetni a tartalmas szabadidő eltöltés módjait.” - mondta Fazekas Brigitta, a Boldog Scheffler János Központ szakmai vezetője. 


Önkéntesek és meghívottak segítségével, lehetőségük volt a fiataloknak belekóstolni a nemezelésbe – Tóth Réka a vezetésével, elsajátíthatták a gitározás alapjait Fedák Lóránd segítségével, valamint lehetőségük volt még kipróbálni a hobbifotózás, festés és kézműveskedést is. 


 
Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: