2011-11-08 09:00:39• hírek • MTI

Nyárádszeredának nem kell újabb ortodox templom

Beperelte Marius Pascan, Maros megye prefektusa az erdélyi Nyárádszereda település magyar önkormányzati képviselőit, akik nem értenek egyet azzal, hogy a több mint 90 százalékban magyarok lakta település főterén ortodox templomot építsen a görögkeleti egyház - adta hírül hétfőn az Erdély TV.

A televízió tudósítása szerint az önkormányzati képviselők november 3-án kapták meg a bírósági értesítést, amely szerint a prefektus a testület tagjait magánszemélyekként akarja felelősségre vonni, s fejenként hatezer eurós kártérítést követel tőlük. A vita tárgyát egy telek képezi, amely az ortodox egyház tulajdonában van. Erre az 1022 négyzetméteres telekre akar az ortodox egyház templomot építeni.

Az önkormányzat korábban felajánlotta a telekcsere lehetőségét az ortodoxoknak, akik azonban nem fogadták el az ajánlatot. Bírósághoz fordultak, amely az egyháznak adott igazat, és felszólította az önkormányzatot, hogy vegye ki a közterületi leltárból a szóban forgó területet. Ennek a kérésnek nem tett eleget az önkormányzat, mivel a teleken jelenleg park van, s a hatályos törvények értelmében úgymond a zöldövezet rendeltetését nem szabad megváltoztatni.
A prefektus ezért perelte be a tizenhárom önkormányzati képviselőt és az alpolgármestert.

Tóth Sándor alpolgármester megengedhetetlen nyomásgyakorlásnak és zsarolásnak nevezte Pascan lépését, aki nem az önkormányzatot, hanem magánszemélyekként a helyi tanácsosokat perelte be. Az alpolgármester szerint a prefektus célja az, hogy megfélemlítse őket, s az ortodox egyház számára kedvező döntést hozzanak.
"Határozottan elítéljük a prefektus magatartását, és úgy látjuk, hogy az ilyen nyomásgyakorlás nemhogy közelebb, hanem távolabb visz az évek óta húzódó ügy rendezésétől" - mondta az alpolgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: