2014-06-26 01:39:30• hírek • Blikk.hu

Nyaktól lefelé lebénult a kómában fekvő Szaxi Maxi

Ha azonnali segítséget kap, talán még ma is magánál lenne Szaxi Maxi, a legendás Hungária együttes egykori tagja.


Az S. S. Antoinette luxushajó fedélzetén muzsikáló Fekete Gyula egy a fedélzet lépcsőjén hagyott szemétben csúszott meg, majd csúnyán beverte a fejét. Felkelt, nem sejtve, hogy két nap múlva már mit sem fog érzékelni a világból, mert kómába esik. A Blikk megtudta, Szaxi Maxi azóta is kómában van, nyaktól lefelé lebénult.

Zenésztársa, az énekes Sárközi Erika szemtanúja volt a balesetnek, és azonnal jelentette is, de a hajó fedélzetén hiába remélt segítséget. Amikor azonban Boppardban végre kikötött a hajó, kiszaladt egy közeli étterembe, ahol mentőt hívott Gyulának.

- Édesapámnak nem kéne ilyen állapotban lennie, ha csak egy ember lett volna a fedélzeten, aki komolyan veszi. A fejét ért ütéstől ugyan nem ájult el, de egyre furábban kezdett viselkedni. A kapitány meg is kérdezte tőle, miért viselkedik így, azonban ahelyett, hogy felismerték volna a bajt, ráfogták, hogy részeg. Ha megvizsgálták volna, kiderül, hogy egy vérrög keletkezett a fejében, amely miatt aztán később agyvérzést kapott - mondta elkeseredve Fekete Zita, Szaxi Maxi lánya.

A család azt is sérelmezi, hogy a neves zenészt gyakorlatilag kihajították a hajóról. Amikor Gyulát elvitte a mentő, a zenész összes holmiját, köztük a méregdrága szintetizátorát is kirakták a hajóról, mit sem törődve azok sorsával.

Szaxi Maxit jelenleg is kómában tartják, az azonban még kérdéses, vajon milyen állapotban lesz, ha felébred. A szaxofonos súlyos cukorbetegséggel is küzdött, amelyet gyógyszerekkel tartott kordában. Már csak ezért is kizárt, hogy alkoholt ivott volna. Annyi biztos, Fekete Gyula állapotát azóta stabilizálták, és átszállították egy másik kórházba.

Ha kíváncsi a hír folytatására, kérem ide kattintson és a Blikk.hu-ra jut!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: