2014-05-19 11:48:40• hírek • Kocsis Zoltán

Nyakig sárosan, de elsőként ért célba Gyenes

Fotó: Luminita Gemes
Fotó: Luminita Gemes

Öles léptekkel halad hetedik endurokrossz országos bajnoki címe felé Gyenes Mani: idei mérlege eddig két futamon aratott két győzelem. A legutóbbi futamot az elmúlt hétvégén Mioveni környékén rendezték meg, ahol az időjárási körülmények sem akadályozhatták meg a szatmári motorost újabb győzelmében.

Az immár hat országos endurokrossz országos bajnoki címmel büszkélkedő Gyenes ezúttal másfél perccel verte a második helyezett riválisát, a nagybányai Rogojan Emanuelt. A harmadik helyre egy harmadik erdélyi, a nagyenyedi Szakács Róbert futott be.

Mivel ezen a pályán ez volt az első országos verseny, a pilóták eleve nehéz megmérettetésre készültek. Csakhogy a harmadik kör elején az ég is leszakadt, az eső miatt pedig a szervezők tíz perccel rövidítettek a futamon.

„A pálya útvonalát is megrövidítették a szervezők, több szakaszt is kivettek, például egy emelkedőt, amelyre az eső miatt már nem lehetett felmenni. Amúgy ezen kívül élveztem a futamot, de a végére a körülmények miatt azért elfáradtam. A motor olyan sáros volt, hogy utána közel három óra kellett a megtisztításához", mesélte Gyenes.

Tegyük hozzá, nem csak a motor, de a motoros is nyakig sáros lett a futam végére. Gyenes két hetet pihenhet, aztán május 31-június 1. között Bákóban rendezik az enduro bajnokság második futamát. Amely verseny az Európa-bajnokság részét is képezi. „Szeretnék itt is jól szerepelni. Nehéz futam lesz, ugyanis komolyan felkészült külföldi motorosok is rajthoz állnak", mondja Mani.

Mondanunk sem kell: az enduro ob. első futamát Gyenes nyerte...

Gyenes Emanuel. Fotó: Luminita Gemes

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: