2010-10-15 15:42:31• hírek • Szatmar.ro

Még több csendőrséget

Sajtótájékoztatón értékelte a Szatmár Megyei Csendőrség az elmúlt kilenc hónap megvalósításait.

Dorel Ghetea parancsnokhelyettes beszámolója alapján a megye csendőrei összesen 3949 akcióban vettek részt idén, amelyek fő célja a közrend fenntartása volt. Ez a szám az elmúlt évhez képest 52%-os növekedést jelent. Nőtt ugyanakkor a bevetésen részt vevő csendőrök száma is, szám szerint 7759-el több rendfenntartó erővel voltak jelen, ami pedig 61%-os növekedést jelent az előző év első kilenc hónapjához képest.

Összesen 1295 alkalommal rendelték ki őket a közrend biztosításáért különböző rendezvényekre, köztük 65 esetben olyan kulturális eseményekre, mint például a DragRacing, a Repülős Találkozó, a Partiumi Magyar Napok, valamint a különböző települések napjainak megünneplésre, illetve vallási események alkalmával.

Az eddigiekben 92 esetben történt telefonos bejelentés, amelynek alapján a rendfenntartás érdekében a csendőrség tagjai a helyszínre kiszálltak, ugyanakkor igen nagy hangsúlyt fordítottak a piacok, vásárok ellenőrzésére is, mondta el a parancsnokhelyettes.

A rendőrséggel szoros kapcsolatot tartanak fenn, így idén összesen 113 esetben került sor közös bevetésre, de a továbbiakban is lehet számítani az együttműködésre a két szerv között.

Az előző évhez képest bár jóval több esetben vetették be a csendőröket, a pénzügyi megszorítások ezt az intézményt sem kerülték el, tudtuk meg Gheteatól. Ahelyett, hogy nőtt volna költségvetésük, az ő esetükben is csökkentették ezt. Bár csoportos felmondástól nem tartanak, a vezető nem tartja kizártnak, hogy többen kilépnek a militarista intézmény soraiból.

Az utóbbi időben csupán ketten döntöttek úgy, hogy nem szolgálnak tovább a kötelékben, így a parancsnokhelyettes bizakodó a jövőt illetően. Mint elmondta, javaslatot is tett további állományok létrehozására Tasnádon, Krasznabélteken, Nagykárolyban, Lunaforráson, valamint Borválasztón.

Tasnádon ugyan létezik egy oktató intézmény, azonban a vezető szerint ez nem elégséges. A visszajelzések azt igazolják, hogy a termál stranddal rendelkező városban szükség lenne jelenlétükre, ugyanakkor a jövőre megnyíló krasznabélteki, illetve lunaforrási üdülőközpont esetében is meggondolandó lenne ennek szükségessége.


Több csendőrt szeretne a vezető
Több csendőrt szeretne a vezető


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: