2014-10-21 17:47:05• hírek • Kocsis Zoltán

Novemberben elkezdődnek a próbafúrások Majtényban

A lengyel-kanadai cég német fúrótoronnyal kezdi el a fúrásokat Majtény községben: földgázt és kőolajat keresnek, ám elsősorban olajat remélnek. Merker József alpolgármester is bízik benne, hogy „találnak valamit", mert abból a község is profitálhat. Pontosabban már profitált is.

„Olyan köves utat építettek a mező közepére, mintha le lenne aszfaltozva. Erre az önkormányzatnak az életben nem lett volna pénze", jelentette ki megkeresésünkre Merker József, Majtény alpolgármestere a községben zajló feltárások kapcsán. „Bízom benne, hogy találnak olajat is, abból ugyanis komolyan profitálhat a községünk is", tette hozzá.

A magyar történelemkönyvekbe az 1711-es fegyverletétel kapcsán bevonuló település - kis szerencsével, no és persze annál több kőolajjal - a régió gazdasági ismertetőiben is komoly fejezetet kaphat. A lengyel-kanadai Serinus Energy a romániai leányvállalatán, a Winstar Satu Marén keresztül egyre közelebb kerül ahhoz, hogy elkezdje a próbafúrásokat Majtény környékén.

Egyelőre ugyanis csak próbafúrásokról és feltárásról van szó. Mind a helyi önkormányzat, mind a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség erre adott engedélyt. „Olyan tevékenységre adtunk engedélyt, ami nem károsítja a környezetet! A lakókat ezúttal is szeretném megnyugtatni, a cég kőolaj feltárásra kapott engedélyt és nem palagázra, amitől sokan tartottak. Ha valaki meg szeretne erről győződni, az ügynökség székhelyén megtekintheti a teljes dokumentációt, hiszen az nyilvános", mondta Békéssy Erzsébet, az ügynökség igazgatója.

A lengyel-kanadai cég néhány évvel ezelőtt magyarországi szakemberek és berendezések segítségével már felmérte a terepet. Ennek eredményeit kiértékelve döntötték el, hol érdemes próbafúrásokat végezni. Az ehhez szükséges két platform közül az egyiket már megépítették, a másik folyamatban van. Amint ez is elkészül, akkor a német CAT Gmbh-tól bérelt Futura 3 típusú szondák bevetésével igyekeznek megállapítani: van-e elég kőolaj a föld alatt. Merker elmondta, Majtény és Kőröstelep között korábban már végeztek próbafúrást: akkor megállapították, annyi olaj nincs, hogy csak amiatt elkezdjék a kitermelést. De ha a két új szonda megfelelő mennyiségű olajat találna, akkor itt is elkezdenék a kitermelést.

A Serinus Energy - amely Ukrajnában, Tunéziában és Bruneiban is jelen van - a lengyel milliárdos, Jan Kulczyk kezében van. A cég varsói és a torontói tőzsdén is be van jegyezve. Majtény környékén 2949 négyzetkilométernyi terület lelőhelyet gyanítanak a szakemberek, ebből 60% fölött rendelkezik a Winstar. A próbafúrásokat 1800-2000 méter mélyben végzik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: