2013-10-19 18:57:22• hírek • Baranyi László

November 20-án döntenek Tőkés kitüntetéseiről

November huszadikán fog dönteni Tőkés László európai parlamenti képviselő román állami kitüntetésének esetleges visszavonása ügyében a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága - közölte a testület pénteki ülése után Ionel Haiduc, a román tudományos akadémia elnöke, a becsületbíróság tagja.

Haiduc hozzátette, nem Tőkés László kérésére halasztották el - immár harmadszor - a döntést az ügyben, hanem azért, mert a szabályzat hatvan napot biztosít a mérlegelésre, és egy "terjedelmes dossziéról" van szó.

Tőkés László csütörtökön levélben kérte az ülés elnapolását, és ismételten kérte a becsületbíróság tagjait: tartsák tiszteletben alkotmányos jogát, és tegyék lehetővé, hogy ügyvédje lássa el védelmét. Az EP-képviselő Kincses Előd ügyvédre bízta képviseletét, de a testület ezt nem fogadta el, ragaszkodott személyes jelenlétéhez.

Gabriela Vranceanu Firea, a becsületbíróság másik tagja pénteken azt mondta, miután két alkalmat is felajánlottak Tőkés Lászlónak álláspontja ismertetésére, a testület szabályzata szerint nem kell többé meghívniuk, és távollétében, szavazással dönthetnek ügyében. Mindamellett készek meghallgatni, ha mégis eljön a becsületbíróság november 20-i ülésére.

Hozzátette: most már a becsületbíróság valamennyi tagja kifejtette álláspontját, pénteken meghallgatták Corina Cretu európai parlamenti képviselőt is, aki - az érdemrend birtokosaként - hivatalos átiratban kérte Tőkés László kitüntetésének visszavonását.

Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután az EP képviselő azt kérte: Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.

Traian Basescu államfő - aki maga is bírálta Tőkés László kijelentését - rámutatott: csak akkor bocsáthatja ki az érdemrend visszavonásáról szóló elnöki rendeletet, ha az érdemrend héttagú becsületbírósága megállapítja, hogy az EP-képviselő méltatlanná vált a kitüntetésre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: