2013-11-12 11:55:20• hírek • Szatmár.ro

November 14.: Szent Márton ünnepe Szatmárnémetiben

A Szatmári Gemeinsam Német Ifjúsági szervezet a Johann Ettinger Líceummal és a Kálvária templom német közösségével együtt november 14-én Szent Márton napi ünnepséget szervez.

A rendezvényen idén több mint 600 gyermek vesz részt, német és magyar óvodás csoportok, a német líceum kisiskolásai, valamint ezek partnerosztályai Béltekről, a 10-es Számú Általános Iskolából és a Kálvária templom román közösségéből.

A gyermekek Szent Márton példáját követve segítenek a rászorulókon, saját készitésű lámpásaikba a gyertyákat a német Líceum és a Gemeinsam önkénteseitől vásárolják meg karitatív szándékkal. Az összegyűjtött adományt a Szatmári Egyházmegyei Caritas a fogyatékkal élő gyermekek megsegítésére fordítja.

A rendezvény 16:45 órakor a Kálvária templomban kezdődik, ahol a kicsiket, óvodásokat, előkészitő és első osztályosokat a német és a román közösség plébánosai fogadják. A Márton napi felvonulás 17:30 órakor indul a Székesegyház elől a Fényi, Csomaközi és Csanálosi Egyesített Fuvószenekar vezetésével.

A gyermekek tanítóikkal és szüleikkel közösen készített lámpásaikkal fognak vonulni. Megkerülve a parkot elérnek a Kálvária templomhoz ahol a 2-4 osztályos gyermekek részére rendeznek programot. A gyermekek Márton napi énekeket énekelnek majd és közösen imádkoznak románul, magyarul és németül. A Kálvária templom közösségének plébánosai mesélnek a gyermekeknek Szent Márton jó cselekedeteiről és az önkéntesek ünnepélyes keretek között átadják az általuk összegyűjtött adományt a fogyatékkal élő gyermekek megsegítésére a Caritas igazgatónőjének.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: