2017-08-05 12:55:45• hírek • MTI

Nőtt a sörgyártás az unióban tavaly

Tavaly 39 milliárd liter sört gyártottak az Európai Unióban, 400 millió literrel többet, mint 2015-ben. Az unió sörgyártása fejenként 76 litert tett ki 2016-ban, a hagyományos sörök mellett mintegy 900 millió liter 0,5 százalék vagy annál kisebb alkoholtartalmú sört is gyártottak az EU-ban.

Az uniós sörgyártásról és sörkereskedelemről pénteken a sör világnapja alkalmából közölt adatokat az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
    
Az alkoholos sörök kétharmad részét az EU hat tagállamában gyártották.
    
Az EU legnagyobb sörgyártója az unió termelésének 21 százalékát adó Németország volt, 8,3 milliárd literrel. Második helyen az Egyesült Királyság állt 13 százalékos részaránnyal, 5,1 milliárd liter sörrel, harmadik Lengyelország 10 százalékkal, illetve 4,0 milliárd liter sörrel, majd Spanyolország következik 9 százalékkal, 3,7 milliárd literrel, utána Hollandia 7 százalékos részaránnyal, 2,6 milliárd literrel, hatodik helyen pedig Belgium szerepel 6 százalékkal, 2,3 milliárd liter sörrel.
    
Románia a kilencedik
1.76 milliárd literrek, Magyarország pedig Portugália mögött a 13. helyen szerepel az Eurostat rangsorában, 655 millió liter gyártott sörrel.
    
Az EU sörgyártásának legkisebb hányadát ezzel szemben sorrendben Izland, Lettország, Észtország, Szlovákia és Norvégia adta 2016-ban.
    
Luxemburgban, Máltán és Cipruson nem gyártanak sört a statisztika szerint, Írországról és Szlovéniáról pedig nem közölt adatokat az Eurostat.

    
Tavaly az EU legnagyobb sörexportőre Hollandia volt 1,9 milliárd liternyi kivitellel, ezzel megelőzte Németországot (1,7 milliárd liter), Belgiumot (1,5 milliárd liter), Franciaországot (0,7 milliárd liter) és az Egyesült Királyságot (0,6 milliárd liter).


    
Az EU-ból az unión kívülre exportált sör legnagyobb része, 34 százaléka az Egyesült Államokban került eladásra 2016-ban, majd Kína következett 16 százalékos részaránnyal, Kanada 6 százalékkal, Dél-Korea 4 százalékkal, végül Svájc és Taivan egyaránt 3 százalékkal.
    
Az EU sörbehozatala marginálisnak tekinthető, az unió sörimportjának legnagyobb része, csaknem fele Mexikóból származott a vizsgált időszakban, 13 százaléka Szerbiából, 10 százaléka az Egyesült Államokból, 6 százaléka Fehéroroszországból, 4 százaléka Kínából, 3 százaléka pedig Oroszországból került behozatalra.
    
A sör világnapja 2007 óta augusztus első péntekje, a Kalifornia állambeli Santa Cruz városából terjedt el először Amerika-szerte, majd nemzetközi ünnepnappá vált.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: