2012-11-06 19:26:53• hírek • Póti Orsolya

Értékes információkkal gazdagodtak a Caritas központjaiba látogatók

November 6-án Szatmárnémetiben ünnepelte az Nyitott Kapuk Napját a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet. A rendezvény keretében többek között olyan központok szolgáltatásaival ismerkedhettek meg az érdeklődők, mint a Szent Jakab Idős-napközi, a Szent József Rehabilitációs Központ, a Barátság Háza és a Szent Pál Központ.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet ebben az évben több központjában is nyílt napot szervezett, azért, hogy szolgáltatásait megismertesse a helyi közösségekkel és a közösségek képviselőivel, illetve azért, hogy új partnerekre, támogatókra találjon.

A szervezet elsőként Nagykárolyban, majd Túrterebesen rendezte meg a Nyílt Kapuk Napját, a megyeközpontban pedig november 6-án, kedden került sor a bemutatkozóra. Szatmárnémetiben összesen tíz, a Szatmári Caritas Szervezet égisze alatt működő központ található, ezek közül a délelőtti órákban a Barátság Háza, a Szent Jakab Idős-napközi és a Szent József Rehabilitációs Központ fogadta az érdeklődőket.

A Barátság Háza a szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyerekek és fiatalok számára kialakított központ, ahol a vendégek Sipos Kingától kaptak értékes információkat. A Szent Jakab Idős-napköziben Kincses Angéla, a Szent József Rehabilitációs Központban pedig Fülöp Orsolya tartott bemutatót a nyílt nap keretében.



12.30 órától a Szent Pál Központban nyílt lehetőség a további hét intézmény munkájával való megismerkedésre. A látogatókat Löchli Tündér Terézia, a szervezet vezetője köszöntötte, majd az egyes központok vezetői és képviselői válaszoltak az érdeklődők kérdéseire.

Mint megtudtuk, a Szent Pál Központban működik a Drogprevenciós és Tanácsadó Iroda Borsi Zsuzsa irányításával, valamint szintén itt található a szervezet Szakmai és Szociális Integrációs Forrásközpontja Szűcs Rita vezetésével.

A Reménység Központ tevékenységeiről és programjáról Hauler Magdolna informálta a jelenlevőket, az Önkéntes Központ szolgáltatásai felől Amik Mariannát kérdezhették, míg a Házi Beteggondozó Központról Pop Aneta, a Forrásközpontról pedig Vagner Arnold tartott rövid bemutatót.

A Caritas a hónap végén újabb nyílt napot szervez, amelynek keretében az Erdődön működő központot mutatjuk be az érdeklődőknek" - tudtuk meg Fazekas Csillától, a szervezet sajtóreferensétől.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: