2019-11-11 09:05:19• hírek • Refszatmár.eu

Nőszövetségi vezetőségi találkozó Sárközújlakon

Egyházkerületi Nőszövetségi Vezetőségi Találkozót tartottak Sárközújlakon. Királyhágómellék kilenc egyházmegyéből a nőszövetségek elnökségi tagjai érkeztek a megbeszélésére, mely építő és lélekemelő volt.

Szombaton délelőtt 10 órától Sárközújlakon a Kálvin János Gyülekezeti Házban tartották az alkalmat, mely Bogya Kis Mária egyházkerületi nőszövetségi elnök és Nagy Erika házigazda lelkész, egyházmegyei nőszövetségi elnök köszöntése után Gilicze Erzsébet szentesi lelkipásztor, a Magyarországi Református Nőszövetség titkárának igehirdetésével kezdődött: „Ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. Ti, férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk keserű kedvűek. Ti, gyermekek, fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úrnak. Ti, apák, ne keserítsétek el gyermekeiteket, nehogy elcsüggedjenek.” (Kol 3,18-21)



Az igehirdető lapunknak elmondta, a csúfos 2004-es népszavazás után érezték szükségszerűségét annak, hogy a Kárpát-Medence református asszonyai minden év decemberének első vasárnapján együtt és egymásért imádkozzanak. Ilyenkor minden évben egy-egy egyházkerület mutatkozik be, már sor került, legalább egyszer, a tíz közül mindegyik egyházkerületre, így idén másodízben mutatkozik be a Tiszántúli Református Egyházkerület. Hallhatnak majd az imádkozni egybegyűlők Tiszántúl reformációjáról és az azt követő eseményekről. Három régióra osztható a kerület, az északi régió kerül ez évben inkább górcső alá, annak szociális-, oktatási- helyzetét, illetve az ott történő missziói lehetőségeket mutatják be. Egyházmegyénkben a Kárpát-medencei imanap december 1-én 17 órától Szamos-negyed lesz, ott hallhatnak bővebben ezekről. Ennek is előkészitése volt az alkalom.



Király Lajos szatmári esperes köszöntése után Bogdán Ilona a Szilágysomlyói Református Egyházmegye esperesének felesége tartott előadást: Vezetni és vezetve lenni címmel. Fontos elkérni először Isten vezetését, mert anélkül csak kapálózunk rossz irányba. – mondta az előadó. Ezt az alapigazságot öt témakörben fogalmazta meg: Fel kell tenni a kérdést magunknak: én Isten által vezetett ember vagyok-e. Mi a cél, merre tartok és merre vezetek másokat? A vezető személyiségéről is szó volt, majd őszintén arról is beszélt, hogy a vezetőnek vannak bűnei és hiányosságai, ezt őszintén kell megvallani. Végül pedig arról beszélt, hogy a vezető pásztor, azaz szolga. Szolgálni Istent kell a rábízottok felé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: