2011-05-04 10:29:50• hírek • Szatmár.ro

Norris nyerte a Szatmár.ro tehetségkutatóját

Május 3-án véget ért a Szatmár.ro hírportál és a Music'at Pub közös tehetségkutatója, az év nagy durranása, a Ki mit tud? Kedd este öt igazán látványos produkció várta a közönséget, a Sztend Áp Lájt tagjai pedig fokozták a jó hangulatot.

Nem volt könnyű dolga a zsűri tagjainak Szatmár.ro és a Music'at Pub által közösen szervezett Ki mit tud? Tehetségkutató kedd esti döntőjén, hiszen öt tehetséges előadó közül kellett kiválasztaniuk a legjobbat. Ajándék nélkül viszont senki sem hagyta el a színpadot: minden döntőbe jutó versenyzőnek járt  kissebb vagy nagyobb meglepetés.

Boros Larisa és Indrea Ana tánc duettel indították a versenyt. A pörgős zene-összeállítással és a látványos táncbemutatóval a lányoknak sikerült hamar jó hangulatot teremteniük, ám előadásuk csak a negyedik helyre volt elég. A táncot dal váltotta fel: Mic Csaba a „Blue Eyes" című dallal lépett színpadra, az előadás nem volt rossz, de több mozgással  nem csak rajongótáborát, hanem a zsűrit is levehette volna a lábáról az énekes.

A tehetségkutató versenyszámait a Sztend Áp Lájt három tagja, Székely Zsolt, Sepa Mihály Sándor, alias Sugár, valamint Délczeg Csongor szakították meg néhány percre, régi és új poénokkal, vicces történetekkel fokozva a hangulatot.

Mikita Zsuzsa ezúttal sokkal jobban teljesített, egy a hangszínéhez és stílusához illő dallal rukkolt elő, és a zsűri értékelte is ezt, ugyanis övé lett a vetélkedő harmadik díja. Herskovics Ervin (2Shae) beat boksz produkciója sem volt mindennapi, ezért a zsűri neki ítélte a második díjat. Lobontiu Norrisban ez alkalommal sem csalódott a közönség, hiszen fantasztikus táncbemutatóval nyerte el a tehetségkutató verseny első díját. A díjkiosztás után Norris a Szatmár.ro-nak elmondta: most 19 éves, hét éve táncol, jelenleg a B-Element breaktánccsapat tagja, a táncot pedig "mesterétől", az ismert szatmári breakestől, Bocitól tanulta.


A nyertesek átvették a díjakat
A nyertesek átvették a díjakat


A kiosztott díjak:

I. Díj: A ****Best Western Hotel Aquarell Wellness hosszú hétvégéje két személyre, 2000 lej értékben
II. Díj: Egy egy éves VIP bérlet a PrimaGym fitness center felajánlásával, 1400 lej értékben
III. Díj: A Korall Klinika egészségfelmérő csomagja, 700 lej értékben
IV. Díj: egy 150 Lej értékű vásárlási utalvány a Music'at Pub felajánlásával
V. Díj: egy 150 Lej értékű vásárlási utalvány az Al Capone Étterem és Pizzéria felajánlásával

Képgaléria:


 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: