2013-01-13 11:54:23• hírek • Blikk.hu

Norbi a műtét után azt érezte: ezt már nem éli túl!

Bizakodó volt Schobert Norbi, életmentő műtétje után mégsem tudta egyetlen pillanatra sem elfelejteni, hogy azok akár az utolsó órái lehetnek. Bár a nehezén már túl van, a szíve még nem a régi, és talán nem is lesz az soha.

Az októberi szívbillentyűműtétjéről sokat olvashattunk. A novemberi életmentő beavatkozást azonban ameddig lehetett, titkolták. Miért?

Schobert Norbi: Nem akartunk senkit megijeszteni. Egyébként is, mit mondhattunk volna? Az első 10 napban 10 százalék volt az esélye, hogy túlélem. Rékának nagyon nehéz volt így is, nemhogy arról beszéljen, hogy bármelyik pillanatban elveszíthet. A kórházban azt mondták, hogy náluk eddig két hasonló fertőzés volt, és egyikük sem élte túl. Nemzetközi gyakorlatban is ritka és súlyos betegség ez.

Most már kijelenthetjük, hogy teljesen meggyógyult?

Életveszélyben már nem vagyok. Az első 10 nap volt a legkritikusabb, utána három hét kemény antibiotikumkúra, majd újabb kritikus hét következett. Ha akkor újra belázasodom, az azt jelentette volna, hogy nem sikerült a szervezetemből kiölni a baktériumot.  Az viszont valószínűleg végzetes lett volna.

Volt olyan, amikor azt hitte, nem éli túl?

Szinte minden pillanatban.

Mikor változott ez az érzés?

Amikor először ideiglenesen hazaengedtek december 27-én. Ott már úgy éreztem, ez csak jól végződhet.

Az interjú folytatásáért kattints ide!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: