2008-11-15 10:18:28• hírek • Csenteri Judit

Nőhet az adókulcs értéke

A Román Nemzeti Bank szakértői szerint az újonnan megválasztott Kormány 2009-ben meg kell majd növelje a különböző adók értékeit, s így az egységes adókulcs értékét is, ahhoz, hogy az ország helyt tudjon állni a gazdasági válság közepette – olvashatjuk a NewsIn hírportál tudósításában.

A globális méreteket öltött gazdasági válság következtében hazánkban is egyre inkább csökken a termelés, s nő a munkanélküliség.

A Nemzeti Bank elemzői szerint az állami deficit értéke, amíg most alig 1,5%-át teszi ki a Bruttó Hazai Terméknek, jövőre ennek akár 3%-át is meghaladhatja, hiszen az állami kassza bevétele egyre csak csökkenni fog, a kiadások értéke pedig folyamatosan nő majd azáltal, hogy minél több munkanélküliségi segélyt kell majd kiutalni.

Ahhoz, hogy a deficitet minél kisebb értéken tudják tartani, a központi bank úgy döntött, kérvényezni fogja a Kormánytól, hogy a jelenleg 16%-os egységes adókulcs értékét, hasonlóan a szlovákiaiéhoz, 19%-ra növeljék meg.

A központi bank elemzői szerint fontos lenne továbbá a telek- és épületadókat is növelni, valamint európai uniós értékeken megadóztatni a mezőgazdasági telkeket is. Véleményük szerint csak így lehetne jelentős eredményt elérni a mezőgazdaság reformálása terén.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: