2012-10-31 12:42:56• hírek • Kocsis Zoltán

Noha elmúlt október, még nem érkeztek meg a vakcinák

Mint minden évben, a hideg évszak közeledtével az influenza veszélye okozza a legtöbb fejtörést a Közegészségügyi Igazgatóság számára. Ezt pedig rendszerint fokozni tudja az egészségügyi minisztérium is!

Dr. Dragos Guran Dorina, az Igazgatóság vezetője a szerdán megtartott Prefektusi Kollégium keretein belül elmondta, hogy az egészségügyi minisztérium még mindig nem küldte el az influenza elleni oltásokat. Noha októbernek gyakorlatilag vége és novemberrel bezárólag ebben a periódusban a leghatékonyabb a vakcina. „Még a hónap elején megrendeltünk 40.700 oltást, számításaink szerint megközelítőleg ennyi személy alkotja ugyanis a legveszélyeztetettebb csoportot. Úgy néz ki, talán jövő héten kezdi kiküldeni a vakcinákat a minisztérium", mondta dr. Dragos.

A veszélyeztetett csoportba tartoznak elsősorban a menhelyeken vagy állami intézetben lakók illetve az ott dolgozók, az asztmában szenvedők, a HIV-fertőzöttek illetve akik olyan betegségben szenvedtek, amelyek közel napi beavatkozást igényelnek (pl. cukorbetegek), a terhes nők, a gyerekek és a 65 éven felüliek.

A doktornő elmondta, október első hetében 511 légúti megbetegedéses esetet regisztráltak, ám a laboratóriumi vizsgálatok által kimutatott influenzás eset alig hét volt az elmúlt három télen. „Közel 200 légúti megbetegedést okozó vírust ismerünk, ezeket nem szabad összetéveszteni az náthával. Ennek ellenére elhanyagolni sem szabad őket és abban bízni, hogy majd csak elmúlik magától", jelentette ki a szakember.

Az igazgatónő elmondása szerint a nátha elleni védőoltás 85-87%-os védettséget biztosít. Ezzel együtt mindenki tehet azért, hogy csökkentse a fertőződés veszélyét. A tanácsok között szerepelt a vitamindús élelmiszerek fogyasztása, az időjáráshoz illő öltözködés.

A Közegészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta továbbá, lépéseket tettek a tél okozta gondok kezelésére. Elrendelték, hogy a kórházak gondoskodjanak megfelelő mennyiségű gyógyszerről illetve tartalékágyakról egy esetleges járvány esetére. Szatmár megyében 213 személy szorul dialízises kezelésre és 1250 olyan terhes nő van, aki a téli hónapok alatt kell szüljön. Az Igazgatóság elrendelte, hogy az érintett intézmények tegyenek lépéseket: egy esetleges havazás okozta útzár esetén ezeket az embereket képesek legyenek három-négy napig ellátni.

Az Igazgatóság megállapodást kötött a szomszédos megyékben működő intézményekkel, hogy a megyehatáron lévő községek (Bogdánd, Hadad, Szilágypér, Érendréd, Remetemező, Beregszó és Szelestyehuta) lakóit, szükség esetén, a Bihar, Szilágy és Máramaros megyei kórházak látják el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: