2014-03-28 09:11:02• hírek • MTI

Noé: a legkevésbé bibliai bibliai film

"A legkevésbé bibliai bibliai filmnek" nevezte Noé című filmjét Darren Aronofsky, a már bemutatása előtt komoly vitákat kavart hollywoodi eposz főhősét pedig "az első környezetvédőként" jellemezte.

A 130 millió dolláros produkció a Bibliából ismert történetet meséli el az emberről, akit Isten arra választott ki, hogy a történelem legnagyobb mentőakcióját hajtsa végre, mielőtt az özönvíz mindent elpusztítana a Földön. Ám a Russell Crowe főszereplésével készült filmet még be sem mutatták Észak-Amerikában, máris hatalmas viták szökőárja borította el. Keresztény csoportok a bibliai történet laza kezelése miatt ágálnak, egy sor iszlám világbeli országban pedig már be is tiltották a produkciót. A Paramount filmstúdió azonban a marketingkampányhoz több egyházi csoport vezetőjének támogató nyilatkozatát is megszerezte.

Russell Crowe a The Daily Telegraphban arról beszélt: készültek a viharos fogadtatásra. "Ezt a történetet minden vallási szöveg tartalmazza. Noé a Koránban is szerepel. A világ nem vallásos lakossága is ismeri az özönvízmondát. Őszintén szólva, mivel a muzulmán vallásban tiltott a Próféta ábrázolása, nem ért váratlanul, hogy néhány iszlám országban betiltották a filmet" - mondta az Oscar-díjas ausztrál színész.

Crowe ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a film elsősorban a vallásos hitről szól, arról, hogy "hisz-e az ember, vagy nem".
A speciális effektusokkal rendkívül látványossá varázsolt moziban Anthony Hopkins Metúselah, a Harry Potter-sztár Emma Watson pedig Noé egyik menyének, Ilának szerepében jelenik meg.

A Fekete hattyúért Oscar-jelöléssel jutalmazott, magát ateistának valló Aronofsky "a valaha készült legkevésbé bibliai bibliai filmnek" nevezte alkotását. Egy premier előtti filmismertetés szerint Isten nevét ki sem mondják a filmben.
A Paramount filmstúdió szokatlan módon "magyarázó üzenettel" egészítette ki a fim marketingcsomagját. Ebben óvatosan úgy fogalmaznak, hogy miközben a munkát Noé története ihlette, a rendező élt a művészi szabadsággal. Egyúttal hangsúlyozták: úgy vélik, hogy a film hű maradt az eredeti történet lényegéhez, értékeihez és egészéhez.

A stúdió által szorgalmazott előzetes tesztvetítések során akadtak, akik azt kifogásolták, hogy Aronofsky nem ragaszkodott eléggé az Ótestamentum szövegéhez, és Noét a környezetvédelem kereszteslovagjaként ábrázolja, hogy az apokalipszis világi ökológiai üzenetét tolmácsolja. Aronofsky nem rendelkezett a végső vágás jogával, így kénytelen volt kompromisszumot kötni a stúdióval, és a végső változathoz végrehajtotta a kívánt módosításokat.

A rendező nem is tagadta, hogy nem fehér szakállú megmentőként lebegett a szeme előtt Noé alakja: változtatni akart a Noéról kialakult képen. "Az első dolog volt, amit Russell-nek megígértem: nem filmezlek egy lakóhajón két zsiráffal a hátad mögött" - idézte fel hozzáfűzve, hogy "Russell Crowe szuperhősként jelenik meg, olyan férfiként, aki egy hihetetlenül nehéz feladat előtt áll és felül kell kerekednie".

Noé - jelenet a filmből

Aronofsky a The Hollywood Reporternek nyilatkozva arról is beszélt, hogy a filmet kezdettől mindenkinek szánta: a nem hívőknek egy fantasztikus világot akart bemutatni, amelyre nem számítottak a nagymamáik vasárnapi iskolai emlékei nyomán, de azokhoz is szólni akart, akik nagyon komolyan veszik a vallást.

A rendező elárulta, hogy egy régi tanítónőjét is meghívta a forgatásra, aki 13 éves korában a legnagyobb hatással volt rá, és akinek angol órájára elkészítette azt a békéről szóló költeményt, amivel megnyert egy ENSZ-versenyt. A tanárnő apró szerepet is kapott: Crowe egy jelenetében alakított egyszemű öregasszonyt.

A premier előtt a filmstúdió és maga Crowe is igyekezett elérni, hogy Ferenc pápa személyes kihallgatáson fogadja a stáb képviselőit, illetve tekintse meg a filmet, de a Vatikán ezelől elzárkózott, mert meg akarták akadályozni, hogy az egyházfő személyét marketingcélokra használják fel az alkotás népszerűsítésében. A színész végül a múlt héten Aronofskyval együtt Ferenc pápa általános audienciáján vett részt a római Szent Péter téren.

A Noé nem az első bibliai témájú hollywoodi mozi, amely hasonló kritikák kereszttüzébe került: a Charlton Hestonnal forgatott Ben Hur és Tízparancsolat szintén nagy vihart kavart. A Noé-történet ráadásul rendkívül röviden szerepel a Szentírásban, a Teremtés könyvének soraihoz ragaszkodva mindössze egy tízperces film kerekedett volna ki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: