2015-10-22 16:45:49• hírek • Kocsis Zoltán

Nő a vírusos megbetegedések száma a megyében

Nő a vírusos megbetegedések száma Szatmár megyében, az elmúlt két hét alatt megkétszereződött a számuk, derül ki a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság legutóbbi beszámolójából.

A statisztikai adatok szerint az elmúlt két hétben folyamatosan nőtt a vírusos fertőzések száma, olyannyira, hogy a múlt héten több mint kétszerese volt a betegek száma a két héttel korábbinak. Amíg ugyanis szeptember 28. és október 4. között 119 volt a tüdőgyulladással, influenzával küszködők száma, addig október 5. és 11. között 192-en, október 12. és 18. között pedig már 264-en fordultak orvoshoz.

Az igazgatóság beszámolójából az is kiderül, hogy a veszélyeztetett korosztály a 15-49 éveseké, hisz közülük 62-en szorultak ellátásra valamilyen vírusos fertőzés miatt. (Azt is látnunk kell persze, hogy ez a kategória a legszélesebb). A középkorúak, 50-64 évesek közül 47-en, a 2-4 éves gyerekek közül 45-en, a csecsemők közül pedig 42-en kerültek orvos elé vírusos megbetegedés következtében.

Elmondható tehát, hogy a 0-4 éves gyerekekre jelentenek a leginkább veszélyt ezek a betegségek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: