2009-09-24 09:15:43• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Nő a jobb oldali kormányos autók száma

A romániai utakon közlekedő embernek egyre gyakrabban van olyan érzése, hogy az előtte haladó autóban csak utas ül, a jármű mintha sofőr nélkül gurulna.

Hamarosan rájön azonban, hogy az, akit utasnak nézett, valójában maga a gépkocsivezető, csak éppen a jobboldali ülésen teker, mint az angolok. Romániában ugyanis egyre divatosabbá válik Nagy-Britanniából vásárolni használt gépkocsit. A hatóságok nem tiltják a jobboldali kormánykerékkel ellátott autók behozatalát és forgalomba helyezését, a feltételek ugyanazok, mint a "rendes" autók esetében. Az angolosan vezetni szeretők Suceavában vannak a legtöbben, ahol 142 jobboldali kormányos gépkocsit tartanak nyilván, számuk Vasluiban 103, Vajdahunyadon pedig 112.

Sokan azért élnek ezzel a lehetőséggel, mert viszonylag olcsón - mindössze két-háromezer euróért - "frankó" nyugati kocsihoz juthatnak hozzá. Arról nem is beszélve, hogy hóborttá is vált a brit szokásokat követni, legalábbis, ami a jobboldali kormánykereket illeti. Aki brit autót vesz, azt valóban szórakoztatja, hogy az anyósnak fenntartott helyről irányíthatja négykerekűjét. Még az sem zavarja igazán, hogy az országban érvényes közlekedési szabályrendszer nem játszik a kezére.


Az angolmániás autósok is bevallják, a román utakon egy másodpilótával azért könnyebb a vezetés
Az angolmániás autósok is bevallják, a román utakon egy másodpilótával azért könnyebb a vezetés


"Valóban nehéz így vezetni, de az autó jól fut, és meg is érte, hiszen olcsón jutottam egy klassz járgányhoz" - mondja az egyik újságnak a harminc esztendős Daniel. Bevallja, van veszélye a dolognak, de egy kalandvágyó fiatalember számára ez csak növeli a mámor érzetét. Igaz, ha az ember előzni akar, a gépkocsi egész testével ki kell térnie a túlsó sávra, hogy lássa, jön-e szemből jármű, de Daniel szerint ezt hamar meg lehet szokni.

Kérdés, hogy a közlekedés többi szereplőjét nem kerülgeti-e a frász, ha ilyen gépkocsivezetővel kell egy aszfalton haladnia. Romániában továbbra sem épült ki az autópálya-hálózat, az ország főútjainak nagy része szűk, sokszor kanyargós hegyi szakaszokon kell áthaladni. Még baloldalon vezetve sem könnyű baleset nélkül megúszni, de a jobboldalon kormányzóknak még nagyobb esélyük van "angolosan  távozni" az élők sorából.

Az angolmániás sofőrök is érzik, hogy biztonságosabb, ha keresnek maguknak egy "másodpilótát", aki legalább baloldalon kikukucskálhat előzés előtt. Azt mondják, talán a romániai kormánypártok is ezért igyekeztek elkerülni a tisztán jobboldali kormányzást, balra is tekintve egy kicsit, ellensúlyozandó a gazdasági válság jobbra húzó hatását.  Sok pénzt öltek már a biztonságos haladást szavatoló autópálya építésébe, amely valahogy nem akar elkészülni. Márpedig - mint sokan vallják - akár jobb- akár baloldali a kormány, csak sztrádán lehetne bárkit megelőzni a világ nagy gazdasági versenyében.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: