2012-10-08 22:15:17• hírek • MTI

Nő a gyermekgondozási támogatás

Aláírta hétfőn Traian Basescu azt a jogszabályt, amely szerint Romániában nő a gyermekgondozási támogatás, így hatályba léphet a törvény.

A román elnöki hivatal közleménye szerint Basescu kihirdette a gyermekgondozási támogatás növeléséről szóló törvényt, amelyet a parlament szeptember végén fogadott el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére.
Októberig az újszülött mellett otthon maradó szülő utolsó éves átlagjövedelmének 75 százalékát kapta kézhez havonta gyermekgondozási díjként (gyed), de nem kevesebbet, mint 600 lejt, és nem többet, mint 3400 lejt. Az új törvény szerint októbertől a gyed a korábbi jövedelem 85 százalékára emelkedik, ugyanazon összeghatárok között.

A gyed továbbra is a gyermek kétéves koráig vehető igénybe. Azok a szülők, akik a két év lejárta előtt visszatérnek munkahelyükre, ötszáz lej egyszeri támogatásban részesülnek.

A törvény tartalmazza az RMDSZ-nek azt a javaslatát is, miszerint a negyedik gyermek után is jár a gyed. Eddig csak a harmadik gyermekig volt jogosult a szülő erre a járandóságra, most azonban feloldották ezt a korlátozást.

A román kormány 2010-ben az általános megszorító intézkedéscsomag keretében csökkentette a gyedet. Akkor egyebek között 25 százalékkal csökkentették a közalkalmazotti béreket, és öt százalékponttal, 19 százalékról 24 százalékra emelték az áfát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: