2009-05-21 12:32:56• hírek • Gozner Gertrud

Nő a bejelentett esetek száma

A szatmári Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság figyelemfelkeltő kampányokkal, a civil szféra mozgósításával, valamint egyre bővülő szolgáltatásai révén szeretne segíteni a szülők, nevelők vagy idegenek által bántalmazott gyermekeken.

A Gyermek Telefonja programon keresztül idén a megyében 127 bejelentés érkezett a hatósághoz, amiből 59 bizonyult megalapozottnak. A 0261-983 számon bárki bejelentést tehet, aki visszaéléseket tapasztal egy kiskorúval szemben. Agressziónak számít az is, ha egy gyermeket nemcsak fizikailag hanem szóban is bántalmaznak. 2008-ban 276 gyermekbántalmazást jelentettek be a megyében, amiből a vizsgálat után 118 nyert bizonyítást.

Sajnos évről évre nő a bejelentett esetek száma tudtuk meg Mihaela Bonea-tól, a szatmári Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőjétől. Eleinte bizalmatlanság volt tapasztalható az intézménnyel szemben, mert sokan nem hittek abban hogy valaki meg fogja hallgatni őket. Ma már egyre több bejelentés érkezik, mivel tudják, hogy van kire támaszkodniuk - tette hozzá.

A fizikai bántalmazást könnyebb kivizsgálni, a hatóság sokkal nehezebb a helyzetben van, amikor lelki bántalmazást, vagy az elhanyagolást kell bizonyítani. Az igazgatóságot gyakran az orvosok, vagy a rendőrség értesíti, ha felmerül a gyanúja a kiskorú bántalmazásának.

Szűcs Rita, a Caritas családon belüli erőszak áldozataival foglalkozó munkatársa szerint idén nagymértékben csökkent az ezzel a problémával hozzájuk fordulók száma. Ha bántalmazott gyerek is van az anyával, akkor a gyermekvédelmi hatósághoz irányítják, ahol pszichológia szaktanácsadásban is részesülnek, amire egyelőre náluk nincs lehetőség.


Agressziónak számít az is, ha egy gyermeket nemcsak fizikailag hanem szóban is bántalmaznak.

Agressziónak számít az is, ha egy gyermeket nemcsak fizikailag hanem szóban is bántalmaznak.


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: