2011-11-21 08:26:04• hírek • Szatmár.ro

Nincs helye a félelemnek

Krisztus Király ünnepén a szatmárnémeti Szentlélek templom szentelésének tizenhetedik évfordulójára emlékeztek.

Ünnepre gyűltek össze a szatmárnémeti Szentlélek templom hívei, hiszen tizenhetedik éve már, hogy Ft. Merk Mihály atya vezetésével, erőfeszítéseivel, Nm. Ft. Reizer Pál püspök támogatásával, a hívek pénzt, energiát és időt adni kész segítségével templomot építettek. Isten házában pedig az évek során közösség született, család formálódott, mely Krisztus Király ünnepén hálára emelte szavát.

A templomot megtöltő hívek előtt, az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan, a bevonulást követően elsőként Mares Sándor egyháztanácsos lépett az ambóhoz, és beszélt érzéseiről, az eltelt évek együtt, templomban megélt öröméről. A közösség mindenen átsegítő erejét emelte ki, mely legyőzi a félelmeket, átsegít a problémákon, megajándékoz szeretettel. „Ne féljünk megszólítani, megismerni egymást"- kérte továbbra is mindenkitől, hiszen így, mindenki gazdagabb, értékesebb életet élhet.

A szentmisét jelenlevő paptársaival bemutató Ft. Lapka József, a Kis Szent Teréz templom segédlelkésze prédikációjában arról a félelemről beszélt, amely az apostolokat bezárkózásra késztette.

A szentmise végén Ft. Merlás Tibor plébános köszönte meg mindenkinek egész évi segítségét, majd visszatérve a prédikáció gondolataira kiemelte, nincs helye a félelemnek: „Örülünk közösségünknek, tizenhét esztendőre visszatekintő templomunknak, és úgy érezzük, nincs helye annak a félelemnek, amiről ma hallottunk. Nekünk jövő kell, akarjuk ezt a jövőt, együtt, közösen, összefogással!" A kivonulás előtt a hívek még közösen elénekelték a himnuszokat, majd Krisztushoz, a Királyhoz emelték az éneket.

Tizenhét éve szentelték fel a templomot

Tizenhét éve szentelték fel a templomot

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: