2006-07-10 14:43:18• hírek • Noemi Brigitta Boros

Nincs egységes modell

Az összefogás és a párbeszéd fontosságát hangsúlyozták az autonómiáról szóló tanácskozáson felszólalók szombaton, a tusnádfürdői „Ifjúság és az Európai Unió” szemináriumon. A tábor második napján Márton Árpád, Toró T. Tibor, Varga Attila és Szilágyi Zsolt politikusok értekeztek az autonómiaformák megvalósításának lehetőségeiről. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő elmondta: egyértelmű követendő autonómiamodell nem létezik, a romániai magyarság saját érdekeinek megfelelően kell kialakítsa a maga autonómiáját.

 

Varga Attila képviselő szerint a törvénytervezet megalkotásakor mérlegelték azt is, hogy a román politikai elit mennyit lenne hajlandó engedni az álláspontjából az autonómia kérdését illetően. Varga szerint az autonómia egy állapot felé vezető folyamat, és ez a folyamat már a 90-es évek legelején elkezdődött, és a mai napig is tart. Az autonómiának elemekből kell építkeznie, és nem egyik napról a másikra valósul meg. A jelenlegi politikai helyzetet tekintve Varga nem lát reális esélyt arra, hogy a kisebbségi törvénytervezet (jelenlegi formájában) parlamenti elfogadásra kerüljön. Mentalitásváltásra és politikai akaratra volna szükség ahhoz, hogy Romániában az autonómia feltételei megteremtődjenek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: