2017-12-11 12:01:16• hírek • Kocsis Zoltán

Neymar már tavasszal Madridba megy

Szerdán a 33 gólt hozó utolsó csoportfordulóval vonult téli álomra a labdarúgó Bajnokok Ligája, amely tavasszal négy igazi csúcsrangadóval robbant majd bele a 2018-as esztendőbe: a nyolcaddöntők során összecsap egymással többek között a Real Madrid és a Paris St.Germain, a Juventus és a Tottenham, a Barcelona és a Chelsea, valamint a Sevilla és a Manchester United.

A Liverpool, a Real Madrid és a Bayern München korábbi ikonikus középpályása, a világ- és Európa-bajnok Xabi Alonso állt a csapatok neveit tartalmazó golyókkal megtöltött urnák mögé. A BL történelmében először fordult elő, hogy egy ország öt csapatot delegáljon a nyolcaddöntőbe, nem meglepő tehát, hogy a Juventus neve mögött rögtön egy angol, a Tottenham jelent meg Alonso kezeiben. Bármilyen hihetetlen, de ez lesz a két gárda első hivatalos párharca egymás ellen.
 

A következő húzásnál jött is a következő angol gárda, a Manchester City, amely szerencsésnek mondhatja magát, hisz a Basel vár rá. A svájciak a csoportkörben a másik manchesteri óriással, a Uniteddel már összecsaptak – mi több, hazai pályán le is győzték őket. Ezúttal azonban vélhetően nehezebb dolguk lesz.
 

Újabb kör, újabb angol: a Liverpoolt a Porto mellé húzta ki a spanyol legenda. A két gárda eddig két párharcot vívott egymással és mindannyiszor a Pool jutott tovább. A portugálok ráadásul meccset sem tudtak nyerni.
 

A negyedik körben elfogyott a negyedik angol gárda amikor a Sevilla után a Manchester United neve került elő az urnákból. A dolog pikantériája, hogy ebben a párharcban a második számú európai sorozat, az Európa Liga utóbbi négy kiírásának győztesei csapnak össze: a Sevilla 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban diadalmaskodott, a ManU pedig idén foglalta el a spanyolok trónját.
 

Az ötödik körben „végre” nem volt angol csapat, annál nagyobb volt viszont a felhördülés: a címvédő Real Madrid a talán legjelentősebb trónkövetelő Paris St.Gaermainnel esett össze. A franciákat erősítő Neymart szinte folyamatosan összeboronálják a madridiakkal, az tehát biztos, hogy a brazil még ebben a szezonban játszik a spanyol fővárosban . Hogy az átigazolásból lesz-e valami a nyáron, azt nem tudni, de a Ronaldo – Bale – Benzema kontra Neymar - Cavani – Mbappé támadótrió egymás ellen feszülése nem akármilyen ínyencségnek ígérkezik.
 

Mint ahol nem akármilyen ínyencség lesz a Barcelona és a Chelsea párharca sem. A két gárda 2005 és 2012 között ötször is egymásnak feszült: kétszer a nyolcaddöntőben és kétszer az elődöntőben.
 

Miután a csoportban kiejtette a Napolit, a Sahtar Donyeck útja ismét Itáliába vezet, ezúttal azonban a birodalmi központba, ahol a Roma ellen önbizalommal telve léphet pályára. A két gárda eddig négyszer feszült egymásnak – és bármilyen hihetetlennek tűnik – ebből háromszor az ukránok vonultak le a pályáról győztesen.
 

A Besiktas azzal írta be magát a BL történelemkönyvébe, hogy első török csapatként tudott csoportot nyerni, többek között a német Lipcse ellen. Nos, a nyolcaddöntőben egy másik germán gárda vár rá, ezúttal azonban egy igazi nagyágyú: a Bayern München. Pikáns párharc lesz nem csak a pályán, de a lelátón is.
 

Az BL csoportkörében idén 306 gól született – amennyi soha korábban. Az java azonban februárban kezdődik!
Nyolcaddöntők párosítása:
Juventus – Tottenham
Basel – Manchester City
Porto – Liverpool
Sevilla – Manchester United
Real Madrid – Paris St. Germain
Sahtar Donyeck – Roma
Chelsea – Bayern München

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: