2012-03-03 13:48:50• hírek • Pogár Demeter/MTI

Netanjahu nem tárgyal Iránnal

Elutasította az Iránnal nukleáris programjáról folytatott nemzetközi tárgyalások felújítását pénteken Ottawában Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

"(Irán) ugyanazt tehetné, amit korábban, vagyis folytathatná és kihasználhatná ezeket a tárgyalásokat, ahogy a múltban is, hogy félrevezessen és késedelmet okozzon annak érdekében, hogy folytathassa nukleáris programját és hogy elérje a nukleáris célvonalat" - jelentette ki a Washingtonba készülő izraeli kormányfő a Stephen Harper kanadai miniszterelnökkel folytatott tárgyalásai után megtartott sajtótájékoztatón.

"Úgy gondolom, hogy a nemzetközi közösségnek nem kellene beleesni ebbe a csapdába" - hangsúlyozta Netanjahu.
Netanjahu felhívta a figyelmet, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez. Az izraeli miniszterelnök kijelentette: meg akarja őrizni a zsidó állam manőverezési szabadságát, és "nem húz vörös vonalakat" az Egyesült Államok elé a katonai akcióval kapcsolatban.

Netanjahu, akit Barack Obama amerikai elnök hétfőn fogad a Fehér Házban, ottawai sajtótájékoztatóján megismételte az Iránnal kapcsolatos izraeli követeléseket: azt, hogy az iszlám köztársaság Kúmban számolja fel a földalatti nukleáris létesítményét, hagyjon fel az urándúsítással és szabaduljon meg minden dúsított anyagtól, attól eltekintve, amit gyógyászati izotópként vagy nukleáris erőművekben tudna felhasználni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: