2018-08-21 06:30:14• hírek • közlemény

Népzene, történelem és szabadtéri mozi a 17. PMN első napján

“Szent István király minden időben, minden történelmi korban, minden politikai rendszerben utat mutatott, a Szent Jobb óva figyelmeztette a magyar nép vezetőit minden időben! Ezen az úton haladjunk tovább az eljövendőben is” – ünnepi szentmisével és államalapító királyunk szobrának megkoszorúzásával kezdetét vette a 17. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat. Az ünnepi hangulat az egész napot átjárta.

Mi kell a garantált jókedvhez? Csupán pár dolog: napfény, gyerekek, zene és a zalaegerszegi Griff Bábszínház gólyalábas bábjátéka Lúdas Matyiról és a Galiba-Faliba Cirkusz igaz történetéről. Ráadásnak pedig itt volt Lovászi Edina és zenekara, akik Laik Eszter verseinek segítségével egy zenei utazásra repítették a családokat. A Tűzoltótorony melletti teret hétfőtől a legkisebbek vették birtokba, hiszen minden délelőtt 11 órától a régió legelismertebb bábtársulatai szórakoztatják őket és családjaikat.


„Trianon azért van ilyen intenzíven jelen száz év elteltével is a magyar közgondolkodásban, mert vannak határon túli magyarok, akik ennek az egész helyzetnek a kárvallottjai. Kisebbségben élni pedig mindig hátrányos helyzetet jelent” - hangzott el Dr. Ablonczy Balász történelmi előadásán. A Szent István Kör által szervezett előadás a 17. PMN egyik jelentős programpontja volt. Szorosan az előadás hangulatához illeszkedett a Zágoni Mihály és a nagykárolyi Carmina Renascentia régizene együttes koncertje, melyen Rákóczi korába kalauzolták el a zenekedvelő szatmáriakat.

 

A 17. Partiumi Magyar Napok első napjának estéjén a népzene világába utazhattunk a Maros Műveszegyüttesnek és Herczku Ágnesnek köszönhetően. Az Északi Színházat Maros megye, valamint az erdélyi vidékek legszebb népzenéi és táncai töltötték meg, az érdeklődők ízelítőt kaptak a küküllőmenti, kalotaszegi, keszűi valamint palatkai autentikus táncokból is.


A Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvara ugyancsak a nép- és világzenétől volt hangos, hiszen 21.30-tól az anyai ágon szatmári gyökerekkel is rendelkező Herczku Ágnes és a Banda csapott a húrok közé. Ági varázslatos hangja betöltötte a teret, mesélt szatmári kötődéséről és már nem kérdés többé, hogy mi lenne “Ha te tudnád, amit én”.



Teltházzal nyitott a partiumi filmélmények sorozata: a Coposu téri rendezvénygödröt szabadtéri mozivá változott, ahol estéről estére a legismertebb magar filmeket vetítík le. Első este Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családból című drámájával várták a minőségi filmek szerelmeseit.



 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: