2017-06-14 10:19:09• hírek • Szatmár.ro

Néptáncoktatás és táncház

Táncház gyerekekkel
Táncház gyerekekkel

Intenzív, néhány napos néptáncoktatást tartanak a Lépés-házban.

Sokan szeretnének megtanulni legalább alapszinten néptáncolni, hiszen a tánctudás sok esetben jól jön - gondoljunk csak a közelgő lagzi-időszakra. Év közben viszont sokaknak nincs idejük erre, a heti rendszerességgel tartott táncoktatások esetében pedig sokszor kénytelenek vagyunk kihagyni egy-egy alkalmat. 

Ezért gondolta azt Kása Zsolt néptáncoktató, hogy június 20. és 24. között  intenzív oktatássorozatot tart, amelyen esténként a Borókagyökér Egyesület Lépés-házában felnőtteknek tanítja meg a táncházas alapokat. Ezeket pedig a résztvevők akár élesben is kipróbálhatják, hiszen az idei ötödik Vándortáncházat éppen a Lépés-házban fogják megtartani június 24-én. Szokás szerint most is a nagyváradi Soroglya zenekar szolgáltatja majd a talpalávalót.

"Jelentkezéseitektől függően indítjuk az oktatást, az időpont nincs még kőbe vésve, javasolhattok más időpontot is, amit a megbeszélések alapján rögzítünk majd. A tánctanuláshoz nem szükséges párral jelentkeznetek, remélhetőleg az arányok kiegyenlítődnek majd. Jelentkezni vagy egyéb információkat kapni telefonon a 0761-135700 számon, vagy Szejke Juditnál a 0729-677930-as számon lehet" - írja felhívásában a néptáncoktató.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: