2014-09-05 15:36:14• hírek • Szatmár.ro

Néptáncfesztiválok hétvégéje

Szombaton délután Szatmárnémeti régi főterén, vasárnap Bogdándon lesz néptáncfesztivál.

Nem fognak unatkozni a hétvégén azok, akik a néptánc szerelmesei - két nap alatt két nagyon izgalmasnak ígérkező rendezvény is várja őket.

A hétvége folyamán tartja a Szatmári Gemeinsam Német Ifjusági Szervezet néptánctalálkozóját, melynek keretében kerekasztal-beszélgetés és workshop is lesz, de a leglátványosabb programpontra szombaton délután kerül sor. Ekkor - 17.30 órakor - indul ugyanis a népviseletes felvonulás, a Mezőfényi és a Csomaközi Egyesített Fúvószenekarok vezetésével. A néptáncosok a Svábháztol a központi parkig vonulnak, ahol 18:00 órától a tánccsoportok bemutatják rövid műsorukat, illetve a fúvószenekar koncertjére is sor kerül.

Vasárnap a néptáncrajongók figyelme Bogdándra szegeződik: ott rendezik meg ugyanis az év legnagyobb nemzetiségi néptáncfesztiválját. A szervező a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, a rendezvény fő támogatója pedig a Szatmár Megyei Tanács.

Nagy Orbán főszervező szerint idén úgy állították össze a programot, hogy a megyében élő összes nemzetiség jelen legyen hagyományaival, táncaival.

Színpadra lép a fesztivál ideje alatt a helyi néptánccsoport, a nagykárolyi Ceatara, a szilágycsehi Berekenye, a csomaközi sváb néptánccsoport, a nagykárolyi Károly Csillagai és Rekettye formációk, az egri Csodaszarvas, a szilágyszéri néptánccsoport, a zilahi Meszes együttes, az ukrajnai Veleatino tánccsoport, a lázári hagyományőrzők, a szatmárnémeti Gemeinsam, a korondi néptánccsoport, az avasújvárosi Bokréta és az érmihályfalvai Nyíló Akác formáció is. "A fesztivál sztármeghívottja a székelykereszttúri Pipacsok táncegyüttes lesz - ők szinte minden erdélyi tájegységből előadnak majd táncokat. Férfi és párostáncokat láthatunk az előadásukban" - magyarázza Nagy Orbán, a rendezvény fő szervezője.

Vasárnap 10 órakor az Eötvös utcai buszmegállóból autóbusz indul majd Bogdándra. A járat természetesen ingyenes és a műsor végeztével vissza is szállítják majd a néptánc-rajongókat.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: