2010-11-15 17:56:05• hírek • Szatmar.ro

Népszerűsítették a környezetvédelmet

Kedden azaz november 16-án zárul le a Szatmári Környezetvédelmi Igazgatóság egyéves projektje. A zárókonferencián kiértékelik a projekt erekményeit, és kihírdetik a rajz-, fotó, valamint esszépályázatok nyerteseit is.

A Magyarország-Románia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 program keretében valósult meg az a pályázat, amelyet a Nyíregyházai Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Hivatal illetve a Szatmári Környezetvédelmi Igazgatóság közösen valósított meg. A pályázat összköltsége hozzávetőleg 78.000 euró, ebből a Szatmár megyei Környezetvédelmi Hivatalé 18.299 euró. Európai Unió űltal finanszírozott határon átnyúló kampány a „Természeti értékek megóvásáért Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyében" címet viseli, amely elsősorban a határmenti környezetvédelmi, azaz a Natura 2000 besorolásba tartozó területek népszerűsítéséről és értékeinek megismertetéséről szól.
Amint azt Festcher Pétertől, a Környezetvédelmi Igazgatóság tanácsosától megtudtuk, szatmári oldalon 5 ilyen terület van. Van két madárvédelmi terület: Nyírség és az Érmellék térsége valamint a Túr alsó szakaszának térsége. Az élőhely-védelmi területek a következőek: Nagykárolyi fennsík, Túr folyó térsége, és az Érmelléki térség.
A projekt célja a határ mindkét oldalán elő lakosság tudatformálása, az ökológiai hálózat által nyújtott élőlények megismertetése. Ezek az értékek, amennyiben tudomás van róluk hozzájárulnak a térség gazdasági fejlődéséhez, vonzerejének növeléséhez és ezáltal a térség életkörülményeinek javulásához.


A környezetvédelmet népszerüsítik
A környezetvédelmet népszerüsítik


A pályázat lefutási ideje 12 hónap volt, amely éppen holnap zárul le. A fő tevékenység a természetvédelmi területek adatainak begyűjtése volt, amelyből egy adatbázist készítenek a határ mindkét oldalán lévő védett növényekről és állatokról illetve védett területekről. A projekt során három lakossági tájékoztatási fórum volt, egyik Szatmárnémetiben, másik Túrterebes környékén, a Túr természetvédelmi területen, a harmadik pedig Érendréd községben. Ezeken a találkozókon szórólapokat, ismertetőket osztogattak a lakosságnak, hogy tudomást szerezhessenek annak a területnek a csodáiról, ahol élnek. Ezt követően egy rajzpályázatot hirdettek meg 1-8 osztályosok számára, középiskolások fotópályázaton vehettek részt, egyetemisták pedig esszékészítésben kellett remekelniük. Ezek eredményeit a holnapi záró-konferencián hirdetik ki.

Festcher Péter szerint sikeresnek mondható ez az egy éves tevékenység. Elkészült a weboldal is, amely a www.huro-green.eu címen érhető el. Az igazgatóság tanácsosa elmondta azt is, hogy nagyon sok érdeklődő volt. Itt megtalálhatóak a környezetvédelmi területek leírásai, térképek, és az összes védett növény és állat is, amelyeknek köszönhetően ezeket a részeket védettnek nyilvánították.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: