2010-03-30 17:27:19• hírek • Szatmár.ro

Népszerűek a munkacsoportok

A megszorítások jegyében egyre több önkormányzat kér támogatást munkacsoport létrehozására.

A gazdasági válságban, valamint a szűkös költségvetési körülmények között nagy szerencse az önkormányzatok számára, hogy még mindig érvényben van a Munkaerő Foglalkoztatási Ügynökség programja, amelynek keretében kedvezményesen létesíthetők munkacsoportok közérdekű munkákra. A rendszer alapján a helyi önkormányzatoknak mindössze 30 százalékban kell hozzájárulniuk ezen alkalmazottak béréhez, a többit az ügynökség fizeti - egy, minimálbéren foglalkoztatott munkás havi 250 lejébe kerül a polgármesteri hivataloknak.

Már eddig is szép számmal akadtak ezt a lehetőséget kihasználó önkormányzatok, az idén viszont rekordszámú polgármesteri hivatal nyújtotta be a megyéből a támogatás elnyeréséhez szükséges aktacsomót. A közhasznú csoportot létrehozó újoncok közé tartozik Szatmárhegy és Sárközújlak is - mindkét helyen az utak rendszeres karbantartására, járdaöntésre fogják elsősorban felhasználni a csoport tagjait, de az iskolafelújítást sem fogják ezentúl cégekre bízni, ezáltal jelentős pénzösszegeket takaríva meg.

Sárközújlakon kedden a szóban forgó alkalmazottak egy része a központban lévő vízlevezető árkot mélyítette, de - Báncsi János alpolgármester tájékoztatása szerint összesen 3000 négyzetméternyi járda készítése is szerepel a polgármesteri hivatal idei elképzelései között.


Sárközön már be is vetették a munkacsoportot
Sárközön már be is vetették a munkacsoportot


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: