2012-01-12 12:32:18• hírek • MTI

Népszámlálás: csökkent a magyarság száma

Rossz eredményeket sugall, hogy a nagyobb erdélyi városok magyar elöljárói óvakodnak nyilvánosságra hozni a már rendelkezésükre álló népszámlálási adatokat, a magyarság fogyása vetíthető előre - írta csütörtökön az Új Magyar Szó című napilap.

A Bukarestben megjelenő újság szerint míg a magyar lakosság számarányát tekintve "jól álló" Székelyföldön alig pár nappal a cenzus lezárása után bejelentették, hogy "van magyar jövő", a Partiumban és Közép-Erdélyben titkolóznak az illetékesek a részleges, nem hivatalos eredmények közlésével.

Csoma Botond kolozsvári városi tanácsos a lapnak elmondta, hogy Kolozsváron már csak 16,4 százalékot tesz ki a magyar lakosság, ami ötvenezer alatti lélekszámot jelent. Az önkormányzati képviselő szerint az erdélyi és a kolozsvári magyarság elöregedőben van, és igaz ugyan, hogy négy-öt éve a gyerekvállalás emelkedő pályára állt a magyarság körében, de ez nem tudja ellensúlyozni a rendkívül magas halálozási arányt.

Marosvásárhelyen még nem történt meg a teljes adatfeldolgozás, ezért nincsenek számadatok - írta a lap. Csegzi Sándor alpolgármester szerint csak annyit tudnak, hogy Marosvásárhely lélekszáma hozzávetőlegesen húszezerrel csökkent, de a nemzetiségi arányok nem változtak.

Ugyancsak jelentősen visszaesett Szatmárnémeti lakossága, a tíz évvel ezelőtti 112 ezerről 96 ezerre apadt a település népessége. Ilyés Gyula polgármester szerint az előzetes, nem hivatalos adatok szerint a magyar közösség többnyire a teljes lakossággal arányosan csökkent, így a településen 38 százalékra tehető a magyarság aránya.

Nagyváradon csökkent a magyarság számaránya - mondta Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei ügyvezető elnöke, aki azonban csak jövő hónapra ígért nagyváradi előzetes adatokat. Egy korábban közzétett számítás szerint a tíz évvel ezelőtti 27 százalékról 23,81 százalékra esett vissza a város magyarságának aránya.
A lap emlékeztet, hogy a partiumi és a közép-erdélyi régióval ellentétben Székelyföldön kisebb arányban csökkent a magyarok száma, mint a románoké.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere korábban azzal magyarázta az 1910 óta fennálló trend megfordulását, hogy a magyarság korstruktúrája sokkal kedvezőbben alakult a románságénál. Háromszéken a románok 12,4 százalékkal, a magyarok 7,6 százalékkal fogytak, Hargita megyében pedig a magyarok 6,4 százalékkal, a románok 14,7 százalékkal vannak kevesebben - mondta a polgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: