2013-05-14 11:11:45• hírek • MTI

Gyermekbúcsút rendeznek

Böjte Csaba
Böjte Csaba

Böjte Csaba szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője volt a vendég a Gutmann Fórum Klub első összejövetelén, hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián. A szerzetes elmondta, hogy az alapítvány jelenleg csaknem 2500 gyermekről gondoskodik, és bejelentette, hogy idén először június 1-jén gyermekbúcsút tartanak Erdélyben.

A szerzetes Jézus életét hozta fel példának arra, hogy az ember életében legfontosabb a bizalom, a béketűrés, az engedelmesség vagyis az ab audire, a ráhallgatás. A gyerekeket ebben a szellemben nevelik, és ahogy Böjte Csaba elmondta, a kicsik nehezményezték, hogy a gyermek Jézusnak nincs ünnepe, nincs gyerekbúcsú. Ezért elhatározták a tanárok, nevelők, hogy június 1-jén, gyermeknapon Erdélyben gyerekbúcsút tartanak és erre készültek-készülnek is 9 héten át. Ruhákat, babákat csinálnak, és a klub közönsége is láthatta a koronás gyermek Jézus szobrot, amelynek palástját a gyermekek hímezték ki.

A 20 évvel ezelőtti kezdetekről a szerzetes megjegyezte, hogy nem volt tudatos döntés sem a rend, sem az egyházmegye részéről az elhagyott vagy árva gyerekek befogadása. Az volt az elv, hogy aki egy gyermeket is befogad, az az Urat fogadja be. Az utcagyerekeket megfürdették, felöltöztették, a rendőrségen bejelentették, és az orvosok megvizsgálták őket. Az elmúlt két évtizedben ötezer gyermeket neveltek föl és tanítottak.
Most 2380 gyermekről gondoskodnak 71 helységben. Dévát ugyanis kinőtték, de van házuk Szovátán, Csíksomlyón, Szalontán, Nagyváradon, Torockón. Különböző személyek ajándékoznak nekik házat, pénzadományt kapnak, abból vesznek építményt, vagy megkapnak az önkormányzatoktól romos épületeket, ezeket hozzák rendbe.

Az utcagyerek már kevés, inkább akkor jönnek a szülők, ha gazdasági baj van és nem tudják a gyereket eltartani, de van olyan helyzet is, amikor a gyerekre felügyelni kell és tanulni vele. A gyergyói medencében napközi otthonokat működtetnek. Az iskola után a napköziben "pótanya" várja őket és tanul velük, ha ez nem elég, a gyerek bekerül az otthonba, de a szülők látogathatják őt.

Böjte Csaba az MTI-nek elmondta, hogy az otthonokban magyarul és románul is megtanulnak a gyerekek, akiknek mindössze 20 százaléka roma. Hozzáfűzte, hogy Romániában nincs kiemelkedő gyermektámogatási rendszer, mindössze 80 lejt, 8-10 eurót juttat az állam egy gyerek után a családnak.
Az intézményükben egy-egy gyerekre naponta 3 euró jut, vannak név szerinti támogatások, 1 eurót ad a román állam és 1 eurót tesz hozzá az alapítvány egy-egy gyerek ellátásához. Böjte Csaba hozzátette, hogy bárkitől elfogad az alapítvány segítséget.

Beszélt arról is, hogy május 17. és 20. között tartják a hagyományos csíksomlyói búcsút. Ott van a településen az alapítvány gondozásában működő Szent István Ház, amelyben mintegy száz 14 és 18 év közötti fiatal lakik, és ők is részt vesznek a búcsú előkészületeiben. Megünneplik majd azt is, hogy Bethlen Gábor 400 éve lett erdélyi fejedelem (1613-1629), Marosillyén született, majd árvaságra jutott és Gyergyószárhegyen nőtt fel anyai rokonainál, a Lázár családnál - emlékeztetett a szerzetes.
A Gutmann Fórum a gazdasági válság kirobbanása után 2009-ben jött létre, hogy szakemberekkel keresse a válságból kivezető utat és megfelelő figyelmet szenteljen olyan alapelveknek, mint az erkölcs, az etika, a közjó, az összefogás és a fenntarthatóság.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: