2013-09-11 10:07:27• hírek • MTI

Neonáci bombagyárosokat lepleztek le Németországban

Egy működőképes robbanószerkezetet és több távirányítású repülőmodellt is lefoglaltak egy szélsőjobboldali csoport ügyében tartott németországi razzián. A hatóságok feltételezése szerint a pokolgépet repülőmodellel próbálták volna célba juttatni.

A freiburgi ügyészség és a Baden-Württemberg tartományi bűnügyi rendőrség (LKA) keddi közleménye szerint a napokban négy ember ellen indítottak eljárást fegyverrel és robbanószerrel való visszaélés gyanúja miatt.
A csoport feltételezett vezetőjét előzetes letartóztatásba helyezték. Az illető a szélsőjobboldali szubkultúra ismert alakja, és a gyanú szerint arra bíztatta egyik társát, hogy állítson össze pokolgépet.

A közlemény szerint a neonácik fontolgatták, hogy a házilagos gyártású robbanószerkezetet távirányítású repülőmodellel juttatják el egy politikai ellenfelük rendezvényére. Konkrét terveket azonban a csoport leleplezéséig nem készítettek. Ugyanakkor a Freiburg térségében több helyszínen, köztük a gyanúsítottak lakóhelyén és egy szélsőjobboldali találkozóhelyen összehangoltan tartott házkutatások során különböző vegyi anyagok, kábítószerek és adathordozók mellett több modellrepülőgép és egy működőképes pokolgép is előkerült, amelyet tűzszerészeknek kellett hatástalanítani.

A freiburgi ügyészség szóvivője elmondta: a gyanúsítottak valószínűleg valamely náciellenes vagy szélsőbaloldali csoport politikai rendezvényén akarták felrobbantani a pokolgépet, amely 20-30 méteres körben okozhatott volna pusztítást. A hatóságok lakossági bejelentés alapján kezdtek foglalkozni az üggyel.
Németországban tavaly több mint 800 olyan erőszakos bűncselekmény történt, amely a szélsőjobboldali színtérhez köthető.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: