2014-05-31 17:34:16• hírek • Kocsis Zoltán

Futás, birkózás, ökölvívás – a sporté volt szombat első fele

Néha az eső is szemerkélt, néha a szél se fújt - ilyen időjárási körülmények közepette nem csoda, hogy szombat délelőtt kevesen választották időtöltésül a városnapozást. Elsősorban a sport kedvelői bánhatják, hisz igen látványos bemutatókról maradtak le. Közben pedig a vállalkozó kedvűek lefutottak egy két kilométeres távot.

Ezzel, tehát az ifjúsági versenyfutással kezdődött az idei városnapok második napja. Négy korosztályban közel száz személy áll rajthoz a Transilvania sugárúton. A mezőny 11.00 órakor indult el. Végigfutott a sugárúton, majd a Pázmány Péter (Eminescu) utcára fordult be. Az Iskola közön (Gh. Lazar), majd a Széchenyi (December 1) utcán keresztül jutottak el az Árpád (Vasile Lucaciu) utcára, majd a Romana tér megkerülésével jutottak vissza a Transilvania sugárútra és a célhoz. A szervezés ugyan hagyott némi kívánnivaló maga mögött - egy-két autó kerülgette a versenyzőket, akik a befutónál sem tudták pontosan mit is kell tenniük -, mindez azonban csak emeli a futók érdemeit.

Elsőként Florin Ursan teljesítette a 2100 méteres távot. A mezőny négy korosztályban versenyzett, eredményt pedig nyolc kategóriában hirdettek. Ennek megfelelően a 11-14 éves lányoknál a csomaközi Kinczel Antónia, a 15-19 évesek között Ioana Boroti, a 20-35 évesek között Dragos Raluca, a 35 év fölöttiek között pedig Adela Lapuste nyert. A fiúk között a 11-14-es korosztályban Marius Bora, a 15-19 évesek között Raul Stef, a 20-35 évesek között Florin Ursan, míg a 35 évnél idősebbek között Florin Varhanioschi volt a leggyorsabb.

A futóversenyt követően a nagyszínpadra költözött s sport! Karatékák, birkózók, ökölvívók és vívók tartottak látványosnál látványosabb bemutatókat, majd zumba, kangoo jump és sporttánc követte egymást.

Mindeközben a Kossuth-kertben a dákok fegyverkezési és harcászati szokásait ismerhette meg a kilátogató, az Árpád utcai színpadon a népzenéé volt a főszerep, körülötte pedig a kézművesek vására vonzotta az érdeklődőket. Az Arttis színjátszó csoport Calambur című pantomin és tánc-előadással rukkolt elő, míg a Coposu-sétányon Jam Jazz Session szórakoztatta a nagyérdeműt.
A szombat este a szépségkirálynő-választással indul, majd Ladánybene 27, Vunk és Loredana koncertezik.

Íme a városnapok további programja:

18:30 - Vlady & Bittzu, Ilinca Ralu, Inedit - szatmári zenekarok koncertjei
19.45 - Modern tánc - Still Junior, Still és Mistic tánccsoportok
20:00 - Szatmár Szépe választás
22:00 - Ladánybene 27 koncert
22.50 - Sporttánc - Bailarte Dance School
23:00 - Vunk koncert
23:45 - Tombola-sorsolás
24:00 - Loredana koncert
01:00 - Tűzijáték

Június 1., vasárnap

11:00 - gyerekprogramok, könnyűzenei programok a Gyerekek Palotájának művészeivel
11:30 - Részlet a Hófehérke balettelőadásból - az Aurel Popp Zene és Képzőművészeti Líceum és a Modefit Stúdió bemutatásában
11:40 - Filip Alexia Maria fellépése
11:45 - Népzene és néptánc - óvodák közötti verseny
13:10 - Indián és modern tánc - 1. számú óvoda Arlechino csoportjának bemutatója
13.20 - Modern gyerektánc - Gyerekek Palotája
13.30 - Hip Hop tánc - Crazy Kids
13.40 - Kölyökfitnessz - az Egri Általános Iskola diákjaival
14.00 - Népzenei előadás - a Gyerekek Palotájának Codrisorul együttesével
14.30 - Aerobic és balett - az Octavian Goga Általános Iskola diákjaival
18:00 - Horea Someşan, Rafaelo, Funktion - szatmári zenekarok koncertje
20:00 - Sylvia koncert
20:30 - Perfect Style táncbemutató
20:45 - Mihai Margineanu koncert
21:30 - BUG Mafia koncert

Népzenei szinpad, Vasile Lucaciu tér

Május 31., szombat

17:30 - Magyar néptánc - Egri Csodaszarvas Tánccsoport
18:00 - Német néptánc - Gemainsam Tánccsoport
19:00 - Meda együttes (Aranyosmeggyes)
19:20 - Népzene és néptánc - a Szatmárnémeti Művészeti Liceum diákjaival
19:45 - Magura és Maria Petca Poptean, Petrica, Petre és Danut Zele fellépése
20:15 - Nicolae Muresan
20:45 - Szatmárnémeti Cununiţa, Cununita Nazdravana - néptánc előadás
22:00 - Sava Negreanu Brudaşcu

Június 1., vasárnap

16:45 - Angela Munteanu
17:00 - Ghita Blidar
17:20 - Sergiu és Dana Matosan
17:40 - Vlad Doros
18:00 - Andrada Barsauan
18:20 - Sorin Buc
18:40 - Georgiana Marina
19:00 - Ceatara Néptáncegyüttes és Ana Holdis Pop
19:40 - Nicolae Sabau
20:00 - Angela Buciu
20:30 - Petrica Muresan
21:00 - Dumitru Farcas
21:30 - Cristian Pomohaci

Programok a Kossuth- kertben - Civil és katonai mesterségek az ókori Daciában

Május 31., szombat

16:30 - 18:00 - Katonai felszerelések bemutatója, lovas felvonulás, párbajok
18:00 - 20:00 - kézműves foglalkozások bemutatója:

Fazekasműhely - korongozás, agyagozás
Kovácsműhely - dák kovácsolás
Szövőműhely - szövés
Páncéling-készítés
Harcipáncélok, ruházatok bemutatója
Íjászat
Párbajok bemutatója
Dák lovasbemutató

A Szatmárnémeti városnapok kísérő-rendezvényei

Június 1., vasárnap
11.00 - Virágkarnevál és fúvószenekaros felvonulás - a Kossuth-kerttől a régi városközpontig
15.00 - könnyűzenei előadások, Jam Jazz Session - Corneliu Coposu sétány
15.30 - Erősember verseny Romániai és külföldi résztvevőkkel az 1 Decembrie 1918 utcában

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: