2018-09-14 09:01:30• hírek • közlemény

Nemzetközi fesztiválra készül a szatmári filharmónia

Az egy hónapos programsorozat megyeszerte három helyszínen valósul meg, Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Tasnádon is.

Igazi nemzetközi kultúrális kavalkáddal kedveskednek a szervezők a közönségnek. Művészi kiválóságok nem csak Európából érkeznek hozzánk, hanem az Amerikai Egyesült Államokból és Oroszországból is.

 

Az idei fesztivál kiemelkedő jelentősséggel bír több okból kifolyólag.

 

Városunkba látogat a világhírű Roth László karmester, aki szatmári születésű, ám a sors keze egészen Izraelig sodorta. 97 évesen korát meghazudtoló frissességgel és lendulettel vág bele az újabbnál újabb kihívásokba. Az életigenlő attitűdje segítette kétszer is átvészelni azt a poklot, amit fiatalkorában Auschwitzban és Mauthausenben kellett elszenvednie. A világ legkiemelkedőbb művészeivel dolgozik együtt, ajánlólevelét Plácido Domingo operaénekes írta, miszerint nagyon sok karmesterrel volt dolga, de ez a nagyság és a mesterség páratlan.

 

A helyi vonatkozású koncertek sora itt nem ér véget, hiszen a Szabolcsi Kamarazenekar zenekar koncertjével a nagykárolyi születésű Ruha István hegedűművész életének állít emléket. Munkásságát két ország is magáénak érezte, megkapta a Románia Érdemes Művésze díjat és a Magyarország Kiváló Művésze díjat is. Ruha István a húszadik század egyik legelismertebb hegedűművésze volt. Fátyol Rudolf, a Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója is a tanítványai közé tartozott, aki a koncerten szólistaként lép fel.

 

A klasszikus zenei koncertek mellett operagála, operett előadás, templomi hangverseny és gitárkoncert is megtalálható a programfüzetben. A kínálat sokszínűsége minden zeneszeretőnek kedvez, hiszen mindenki megtalálhatja a szívéhez és ízléséhez közel álló darabokat.

 


41. Szatmári Zenei Napok Nemzetközi Fesztivál
2018. szeptember 27 - október 25.

 

Szeptember 27. csütörtök - 18:30 (4. bérlet), helyszín: Filharmónia terme

41.  „SZATMÁRI ZENEI NAPOK”  NYITÓHANGVERSENYE

Karmester: TIBERIU SOARE
Szólista: BÁLINT JÁNOS fuvolaművész

Műsoron:
A. Haciaturian: Fuvolaverseny
S. Prokofiev: Válogatás a Rómeó és Júlia szvitből

 

Szeptember 28. péntek – 18:30, helyszín: Filharmónia terme

ÁBRÁM ENDRE ZONGORAESTJE

Műsoron:
Cl. Debussy: Prelűdök– válogatás
L. van Beethoven: Waldstein C-dúr szonáta op. 53
Cl. Debussy: Kopek

 

Október 3. szerda - 18 óra (1. bérlet), helyszín: Nagykárolyi Színház
és
Október 4. csütörtök - 18:30 (5. bérlet), helyszín: Filharmónia terme

OPERAGÁLA

Karmester: ROTH LÁSZLÓ
Szólisták:
NICOLETA COLCEIAR - szoprán                               
GABRIELLA VARVARI - mezzoszoprán

Műsoron áriák és duettek:
G. Bizet: Carmen 
L. Delibes: Lakmé
G. Rossini: Hamupipőke, Tankréd
G. Verdi: Az álarcosbál / A végzet hatalma, Aida
P. I. Ceaikovski: A pikk dáma

 

Október 4. csütörtök - 18 óra, helyszín: Károlyi kastély
és
Október 5. péntek - 18:30, helyszín: Filharmónia terme

A NYÍREGYHÁZI SZABOLCSI KAMARAZENEKAR KONCERTJE

IN MEMORIAM RUHA ISTVÁN

Karmester: SZABÓ SOMA
Művészeti vezető: NAGY  GYULA
Szólista: FÁTYOL RUDOLF – hegedűművész

Műsoron :
A. Vivaldi : L'estro Armonico op. 3
3. G. dúr concerto, RV. 310
6 . a-moll concerto, RV. 356
9. D-dúr concerto  RV. 230
12. E-dúr concerto RV. 265

 

Október 9. kedd - 18:30, helyszín: Filharmónia terme

ZONGORATRIÓ
AURELIA VIȘOVAN – zongora
VLAD RĂCEU – hegedű
OCTAVIAN LUP – gordonka

Műsoron:
P.I. Ceaikovski: A-moll zongoratrió op.50
G. Enescu: Zongoratrió

 

Október 11. csütörtök - 18:30 (6. bérlet), helyszín: Filharmónia terme

SZIMFONIKUS HANGVERSENY

Karmester: NICOLAS WALDVOGEL
Szólista: ANN MILLER – hegedűművész

Műsoron:
J. Russell: Unhinged carnival fanfare machine (európai premier)
S. Barber: Hegedűverseny op 14.
Ch. Ives: A megválaszolatlan kérdes
G. Gershwin: Egy amerikai Párizsban

 

Október 16. kedd - 18:30, helyszín: Filharmónia terme

A KOLOZSVÁRI ”GHERORGHE DIMA” ZENEAKADÉMIA GITÁR EGYÜTTES HANGVERSENYE

Művészeti vezető: CONSTANTIN ANDREI

Műsoron:
A. Andrei: Erdélyi táncok
G. Ph. Telemann: D-dúr Concerto
J. Gauffriau: Quatre Esquisses
Fr. Schubert: Zenei pillanatok no.3
L. Lévesque: Tango estampie
St. Rak: Rumba
G. Montaña: Porro
M. Penella: El Gato Montes

 

Október 18. csütörtök - 18:30 (7. bérlet), helyszín: Filharmónia terme

SZIMFONIKUS HANGVERSENY

Karmester: ALEXANDRU MIJA
Szólista: ALEXEI NABIOULIN – zongoraművész

Műsoron:
P.I. Ceaikovski: V. e-moll szimfónia op.64
Al. Scriabin: Fisz-moll zongoraverseny op.20

 

Október 19. péntek - 18:30, helyszín: Filharmónia terme

NÉGYKEZES ZONGORAEST

BREZÓCZKI-WEDEWARDT GABRIELLA
CZUMBIL BERNADETTE

Műsoron:
W. A. Mozart: D-dúr szonáta, KV 381 (123a)
Fr. Schubert: D-dúr Rondó, op. 138
J. Brahms: Szerelmi dalkeringők op. 52a, no. 1, 2, 4, 6, 8, 9, 10, 11
Cl. Debussy: Petite Suite
G. Bizet: Gyermekjátékok op. 22
A. Dvořak: Szláv táncok op 46, Á-dúr no. 5 és g-moll no. 8
J. Brahms: 1. g-moll Magyar tánc

 

Október 25. csütörtök - 18:30, helyszín: Filharmónia terme

A SZÁZAD HANGJAI

Karmester: STEFAN NOVAK
A Szatmári Ortodox Egyházak Egyesített Kórusai részvételével

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: