2010-03-11 16:06:45• hírek • Kótai Levente

Nemzetközi Kutyakiállítás áprilisban

Már várják a nevezőket a kétnapos megmérettetésre.

Idén is kétnapos CACIB kutyakiállítást szervez Szatmárnémetiben a helyi Ebtenyésztő Egyesület. A tavalyi nagy sikerű rendezvény több mint hatezer, főleg szatmári látogatót mozgatott meg. A Szatmári Ebtenyésztők Egyesülete az idén is fokozott érdeklődésre számít - mondta el a Szatmár.ro-nak Dr. Molnár Zsolt állatorvos, egyesületi elnök. Már vannak nevezők mindkét napra és úgy tűnik, Hollandiától Fehéroroszországig sokan mutatják majd meg büszkeségeiket a nagyszabású rendezvényen. Az egyesület honlapján (www.achrsm.ro) folyamatosan lehet nevezni.

2010-ben új helyszínen rendezik meg a kutyakiállítást: a Somesul Stadion fog otthont adni a rendezvénynek, április 17-én és 18-án. Annak ellenére, hogy az minden szempontból megfelelő volt az igényeknek, a szervezők a Strand területéről kénytelenek voltak lemondani, mert ott jelenleg nagy építkezések, átalakítások folynak.

A Szatmári Ebtenyésztők Egyesülete az országos szervezeten belül is nagy súllyal bír, ebből kifolyólag nagy szerepet fog kapni a 2012-es Európa-kiállítás lebonyolításában, hiszen ennek szervezési jogát Románia nyerte el - közölte Pap László az Ebtenyésztők Országos Bírói Testületének Elnöke, aki szintén a Ebtenyésztő Egyesület tagja.


A kiállításon a kicsik is mutathatnak valami nagyot
A kiállításon a kicsik is mutathatnak valami nagyot


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: