2018-01-26 12:50:41• hírek • MTI

"Nemzetbiztonsági területté" nyilvánítaná Székelyföldet egy romániai szervezet

A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) szervezet azzal a kéréssel fordult a román állami intézményekhez, hogy nyilvánítsák "nemzetbiztonsági területté" a Székelyföldet is magába foglaló Hargita, Kovászna és Maros megyét.

A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság honlapján csütörtökön publikált közleményre a Főtér.ro portál figyelt fel pénteken. A CNMR a három megye elnéptelenedésére hivatkozva kéri az államfői hivataltól, a kormánytól és a parlamenttől, hogy kedvezmények nyújtása révén támogassák a romániai tőkével létrejövő Hargita, Kovászna és Maros megyei beruházásokat. Szerinte ezáltal lehetne bátorítani a cégeket és a vállalkozókat a térség gazdaságának fejlesztésére, és a foglalkoztatottság növelésére. 
 

A CNMR egy saját tanulmányára hivatkozva állapítja meg, hogy Hargita és Kovászna megye elnéptelenedése "nemzetbiztonsági kérdéssé válik". Ezért a szervezet bejelentette, hogy átfogó meggyőző kampányba kezd a román állami intézményeknél a régióba irányuló román befektetések érdekében, és azért, hogy nyilvánítsák a három megyét "nemzetbiztonsági területté". 
 

"A magyar közösség vezetőinek a mesterséges zavarkeltései csakis munkahelyek létesítésével, és ezeknek a megyéknek a románokkal és magyarokkal való újranépesítésével olthatók ki" - áll a CNMR közleményében. 
 

A CNMR korábban azt kezdeményezte, hogy vonják meg a román állampolgárságát Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének amiatt, hogy kijelentette: az erdélyi magyarok számára nem ünnep december elseje, Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának az évfordulója.


Később - miután tisztázódott, hogy kérése alkotmányellenes - azt kezdeményezte, hogy vonják meg a Kelemen Hunornak megítélt Románia Csillaga érdemrendet. Javaslatát az érdemrend becsületbírósága magáévá is tette, és javasolta Klaus Iohannis államfőnek a kitüntetés visszavonását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: