2010-04-23 15:56:01• hírek • Szatmár.ro

Hatan egy helyre az állásbörzén

Több mint háromezer szatmári vett részt pénteken reggel a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség szervezte állásbörzén a Szakszervezetek Művelődési Házában. A válság és a hét százalékos munkanélküliségi ráta azonban rányomta a bélyegét a rendezvényre: tömegek érkeztek a börzére, akik között óriási volt a konkurencia, hiszen egy felkínált állásra hat jelentkező jutott.

Pénteken reggel rendezte meg a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség idei első általános állásbörzéjét, melyen 520 állást kínáltak fel a munkáltatók. Úgy tűnik ez mégis kevésnek bizonyult, hiszen több mint háromezer szatmári személy kereste fel a rendezvényt, így csupán a számadatokat tekintve, egy állásra hat jelentkező is akadt.

Az állásbörzén viszont jócskán akadtak olyanok is, akik csak a munkanélküli segély megszerzéséhez szükséges pecsétet akarták megszerezni a cégektől.

Az állásbörze közben sajtótájékoztatón Gheorghe Tilibasa, a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség igazgatója elmondta, hogy soha nem övezte még ekkora érdeklődés a rendezvényt, mint ma, ami a gazdasági válság okozta növekvő munkanélküliség alapján érthető. Szatmár megyében majdnem tizenegyezer, pontosabban 10 922 személynek nincs állása jelenleg. Amennyiben elfoglalják a felkínált helyeket, a munkanélküliségi ráta az eddigi hétről, akár 6,5-6,7 százalékra is csökkenhet.

A börzére idén 68 cég iratkozott be, kettővel több, mint az előző évben, és még az utolsó pillanatban is jelentkeztek újabb, alkalmazottakat kereső vállalatok. Egy építőipari vállalkozás a rendezvény reggelén újabb 16 állást kínált fel, így a börzére látogatók 520 munkahely közül válogathattak. A külföldi állásokat közvetítő EURES iroda is felállította a standját a művelődési házban, így azok számára is akadt munkalehetőség, akik nem itthon, hanem a határokon túl kívántak munkát vállalni.

Nem kecsegtetett viszont sok sikerrel az álláskeresés, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeztek, mivel ezúttal is számukra kínálták fel a legkevesebb állást. Mindössze 15 helyre kerestek egyetemi diplomával rendelkező szatmáriakat: elektro- és építészmérnökök számára kínáltak fel munkahelyet, valamint vezető beosztásokat. „Tavasz lévén most indul be az építőipari idény, így a legtöbb szabad munkahelyet ezen a területen ajánlották fel. De biztosítási ügynökök, villanyszerelők, lakatosok, szakácsok és textilipari munkások is találhattak alkalmazót" - magyarázta az igazgató.


Állásbörze: nagy soha nem látott érdeklődés a szabad munkahelyek iránt
Állásbörze: nagy soha nem látott érdeklődés a szabad munkahelyek iránt


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: