2011-04-27 14:26:27• hírek • Kocsis Zoltán

Győzött a csordaszellem

Nem kerülnek fel Ioan Sasu képzőművész alkotásai az egykori Luceafarul mozi szomszédságában éktelenkedő két tízemeletes tömbházra, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala ugyanis meghajolt a lakók akarata előtt.

Ilyés Gyula polgármester sajtótájékoztató keretein belül elmondta, hogy a két tömbház lakóközössége levelet intézett a polgármesteri hivatalhoz, amelyben tiltakozásának és nemtetszésének adott hangot. „Bár jogilag véghez tudtuk volna vinni a kezdeményezést, de ez a szatmári viszonylatban precedens nélküli ötlet meglepetésre precedens nélküli mértékű tiltakozást váltott ki. Mi pedig nem vagyunk hajlandóak ilyen primitív vitákba bocsátkozni", mondta Ilyés, hozzátéve: a két lakóközösségnek a felújítás után a kivitelezővel kell majd megegyeznie a kívánt színekről, az általa vezetett hivatal ebbe nem kíván beleavatkozni.

Arra az újságírói kérdésre reagálva, mely szerint csak az adminisztrátor erőfitogtatásáról van szó és hogy a lakók nagy részét nem zavarná a műalkotás, Ilyés azt válaszolta: akkor szívélyesen várja a pozitív hozzáállású lakók reakcióját.


Így már biztosan nem fog kinézni a két tömbház?
Így már biztosan nem fog kinézni a két tömbház?


A polgármester azt is elmondta, hogy az ötletet nem vetik el teljesen, hisz az idén felújítandó másik hat tömbház lakói közül többen is nyitottabbaknak bizonyultak.

„Mindenképpen csalódott vagyok ugyanakkor a lakosok elutasító reakciói miatt. Méltatjuk ugye a megyénkből Németországba elszármazott Joan Sofron tevékenységét, ám amikor valami hasonlót szeretnénk csinálni idehaza, akkor attól elzárkózunk. Sajnos, a csordaszellem komoly jellemzője társadalmunknak", zárta mondandóját a polgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: