2013-07-31 10:23:32• hírek • Póti Orsolya

Nemezelés és egyéb programok a Fonó-Házban

A szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület oktatói ezen a héten is különféle programokkal várják a vakációzó gyerekeket. A szokásos kézműves foglalkozások mellett játékos angolóra és Futrinka Kuckó is lesz.

A Fonó-Házat látogató gyerekek által már jól ismert programokkal és foglalkozásokkal készültek erre a hétre az Aranykapu Kulturális Egyesület által működtetett Kézműves Műhely oktatói. Július 31-én, szerda délután 17 órától az 5-8 évesek fogadja a Fonó-Ház, pénteken 18 órától pedig a 9-12 évesek ügyeskedhetnek itt.

A műhely témája a múlthetivel azonos, azaz az ősrégi technika, a nemezelés lesz. A nemezelés az utóbbi években újra nagyon közkedvelt lett, ennek egyik oka a régi kézműves technikák iránti érdeklődés növekedése. Számos ruhát és használati tárgyat készítenek e technikával a mai ízlésvilágnak megfelelően.

Csütörtökön 17 órától a Playground - Játsszunk angolt! elnevezésű angolórára kerül sor Kocsis Éva irányításával. A foglalkozásban részt vevő gyerkőcök egy órán keresztül játékos formában angol versikéket, dalokat és mondókákat tanulhatnak, az új szavakat, ismeretlen kifejezéseket pedig elmagyarázzák nekik.

Augusztus 3-án, szombaton a legkisebbeket újra várja a Futrinka Kuckó. Az érdeklődő gyerekek 11 órától különféle játékos-énekes-mozgásos foglalkozásokban vehetnek részt.

A foglalkozásokra jelentkezni a 0744-687-813-as, illetve a 0741-182-063-as telefonszámokon lehet, vagy pedig az aranykapu.ke@freemail.hu címen.

A Fonó-Ház szeretettel várja a vakációt tartalmasan eltölteni kívánó gyerekeket a Holló (Marasesti) utca 12. szám alatt.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: