2014-03-21 03:13:59• hírek • Meyeri Tamás Róbert

Németh Zsolt parlamenti államtitkár Kaplonyban

Főként nemzetpolitikai kérdésekről egyeztetett a partiumi magyarság közéleti vezetőivel Németh Zsolt magyarországi államtitkár csütörtök kora délután Kaplonyban. Egyebek között kérte az ittenieket, hogy vegyenek részt abban, hogy igazi Nemzetgyűlés jöhessen létre. Elhangzott továbbá, ha jó a Romániai és Magyarország közötti viszony, az előnyére válik az erdélyi magyarságnak.

A rendhagyó rendezvényen, melynek otthonaként a kultúrotthon szolgált, részt vett Magyarország Kolozsvári Főkonzulja, Magdó János, és jelen volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szatmári megyei vezetősége, így Pataki Csaba elnök, egyben szenátor, Kereskényi Gábor és Erdei D. István parlamenti képviselők, Riedl Rudolf, a megyei önkormányzat alelnöke, Nagy Szabolcs, a megyei szervezet ügyvezető elnöke, továbbá a Magyar Polgári Párt megyei szervezetének elnöke, Hegedűs Pál és a szatmárnémeti szervezet elnöke, Zazula Béla, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi alelnöke, Zatykó Gyula és Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke. A megye RMDSZ-es, valamint a Német Demokrata Fórum színeiben településvezetői feladatokat ellátók közül is szép számban voltak jelen, illetőleg a házigazda közösség helyhatósági döntéshozó testületének tagjai is részt vettek.

Olykor elhangzik az a kritika, hogy a kaplonyi kultúrotthon bizony nem túl tágas - vallotta be köszöntőjében Mosdóczi Vilmos polgármester, az MPP országos szervezetének alelnöke azt is hozzátette, hogy mégis mindahány erdélyi, romániai magyar politikai tömörülés küldöttei a megye településvezetőinek társaságában is elférnek benne. Pár mondatban bemutatta az Árpád-kori alapítású települést.

Németh Zsolt politikai államtitkár mindenekelőtt elmesélte, hogy Erdélyben töltötte március idusát (megemlítette, hogy az Erdély kifejezés alatt egyaránt érti a tényleges Erdélyt, Partiumot és Bánságot), és ez lelkileg is feltöltötte, hiszen „ahogy itt tudnak önök ünnepelni, máshol sehol". Beszéde további részét a forradalom és szabadságharc szellemiségéhez kötötte, kifejtette, hogy mai napig érvényesek az akkori kívánalmak: legyen béke, szabadság és egyetértés. Ma már a szavazással lehet harcolnunk mindezekért - tette hozzá. Ennek jegyében kérte az erdélyieket: legyenek részesei annak a történelmi léptékű lehetőségnek, mely eredményeként Nemzetgyűlés alakulhat áprilisban, hiszen a nagyvilág bármely magyarja szavazhat. Kitért az RMDSZ kormányzati szerepvállalására is - szerinte ez egy újabb lehetőség a hathatós érdekképviseletre.

Ha jó a két ország közötti viszony, az nekünk segít - domborította ki Pataki Csaba szenátor. Az RMDSZ megyei szervezetének elnöke jelezte, hogy minden bizonnyal szép számban fognak az itteniek élni azzal a lehetőséggel, hogy immár külföldi lakcímmel rendelkezők magyar állampolgárok is részt vehetnek a szavazáson. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy az érdekképviseletünk vonatkozásában különösen fontos a május 25-ei európai parlamenti választás, az, hogy azon az alkalmon is nagyon sokan szavazzunk. Hogy a magyarországi választáson részt vehettünk, üdvözölte a lehetőséget Zatykó Gyula EMNP-vezető. A továbbiakban elsősorban a szavazáson való részvétel technikai jellegű megközelítéséről volt szó. Az államtitkár és a főkonzul elmondta, hogy 21-éig lehet regisztrálni, utána megkezdődik a szavazólapok a választóhoz történő eljuttatása. Ezeket a választás napjáig, azzal bezárólag, vissza kell juttatni a Nemzeti Választási Irodához. Mindezt a konzulátusokon keresztül, avagy Magyarországon postai úton a leginkább szerencsés megoldani.

A település legfőbb nevezettessége a Szent Antal-templom. Schönberger Jenő szatmári római katolikus püspök és P. Tímár Sándor, Fr. Asztrik OFM, helyi plébános fogadta és vezette körbe a vendégeket a kolostortemplomban. Megtekintették a Károlyi-család kriptáját is - ennek egyedülállóságáról Bartalis Árpád P. János OFM szólt különösen alapos ismeretéből merítve. A magyarországi kormánypénzből felújított kolostorrészlegben működő könyvtár békéjébe is belekukkantottak a vendégek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: