2013-06-08 16:59:22• hírek • MTI

Németh Zsolt is beszédet mondott az EMTE ballagási ünnepségén

Nem az intézményeknek, hanem a társadalomnak kell multikulturálisnak lennie - jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Marosvásárhelyen, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) szombat délelőtti ballagási ünnepségén.

Németh Zsolt azt követően szólalt fel a ballagási ünnepségen, hogy átvette a Bocskai István-díjat, amellyel az egyetem alapításában és fejlesztésében betöltött szerepéért tüntette ki a Sapientia szenátusa. Beszédében többek között azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy a térségnek, Romániának, de egész Európának is az egyik legnagyobb értéke, hogy különböző kultúrájú, különböző nyelvű és identitású emberek élnek benne.

Hozzátette, a kulturális együttélésről szóló európai vitákban vannak, akik az intézményeken belüli multikulturalitásért szállnak síkra. Vannak, akik egy szervezetbe, egy igazgatásba kényszerítenék azokat is, akik önálló intézményeket akarnak.Úgy vélte, ez a megközelítés alááshatja a kulturális sokszínűség megvalósítását.
"A magyar kormány azokkal ért egyet, akik azt mondják, nem az intézményeknek kell multikulturálisaknak lenniük, hanem a társadalomnak. Ehhez önálló szellemi műhelyekre, önálló intézményekre, önálló iskolákra van szükség az óvodától a felsőoktatásig. Ezt nevezzük autonómiának" - nyomatékosította az államtitkár.

Németh Zsolt felidézte, 12 évvel ezelőtt nagy ellenállással szemben kellett megalapítani a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, aztán nagy ellenállással szemben kellett életben tartani az intézményt. Megemlítette, vannak, akik úgy vélik, hogy a magyar kormány máshonnan vonja el a támogatást, amit az erdélyi magyar egyetemnek juttat. "Ez nem támogatás, hanem befektetés a magyar nemzet, Románia és az egész Közép-Európa jövőjébe" - fogalmazott az államtitkár.

Úgy vélekedett, az önálló magyar intézmények lehetőséget teremtenek arra, hogy a magyarok otthonosan érezzék magukat a szülőföldjükön. "Az önálló magyar oktatási intézmények a saját világát a saját szülőföldjén megszervezni képes magyar jövő bölcsői. Akik ellenzik az önálló magyar felsőoktatási intézményeket, azok közül sokan azért teszik, mert azt akarják, hogy a magyarságnak ne legyen ilyen jövője" - jelentette ki Németh Zsolt.

Dávid László, az egyetem rektora a marosvásárhelyi ballagáson jelentette be, hogy az egyetem egy hete megszerezte a mesteri képzések indításához szükséges jóváhagyást. Hozzátette, reményei szerint a már jóváhagyott három szak mellett még ebben a hónapban további öt szakon szerzik meg a mesteri képzés elindításának a jogát.

A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán hét szakon 230 hallgató ballagott el szombaton.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: