2014-04-06 19:44:44• hírek • Bodó-Benjámin, vívás, Plovdiv

Magyarországi vívó állta Bodó útját Plovdivban

Három győzelemmel és négy vereséggel, a vártnál kicsit korábban ért véget a bulgáriai Plovdivban zajló junior és kadett vívóvilágbajnokság egyéni küzdelemsorozata Bodó Benjámin számára. Az első szatmáriként pástra lépő Lázin Alexandra időközben már haza is érkezett Pusztadarócra.

Az U17-es korosztályban induló, ám mindössze 16 éves Bodó Benjámin a 119 fős mezőny csoportkörében legyőzött egy török, egy moldovai és egy thaiföldi legényt, ám vereséget szenvedett egy ukrán, egy japán és egy maláj fiú ellen. Ezzel még továbbjutott a csoportjából, ám a következő körben Mészáros Tamás 15-13 arányban legyőzte őt.

„A vereségek közül a maláj elleni fájó volt, erre nem számítottam. Egy 4 győzelem/2 vereség mutatóval kedvezőbb helyzetben várhatta volna a folytatást. Mészárossal később kellett volna összekerülnie, a képességek alapján a legjobb harminckettő vagy tizenhat között. A magyarországi tőröző is verhető volt, vezetett is ellene Benjámin 13-11-re is, de utána kapott négy tust és ezzel búcsúzott. Én mindenesetre többet vártam tőle, de még van egy éve a korosztályban, és talán jövőre sikeresebb lesz. " - értékelt Izsáki Arnold edző.

Szintén van még éve ebben a korosztályban Lázin Alexandrának is, aki első szatmáriként még csütörtökön pástra lépett és a 88 fős mezőnyben végül az 54. helyen zárt.

A világbajnokság hétfőn folytatódik, ekkor pástra lép Amalia Tataran is. Az egyéni versenyek végeztével a válogatottak csapatversenye zárja majd a vébét a hét második felében, akkor Bodó és Bogdan Dascalu is fegyvert ragad a román válogatott színeiben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: