2019-08-28 07:38:03• hírek • Agerpres/Bede Emőke

Német fiatalokat tartottak rabszolgaként Máramaros megyében

Nyolc helyszínen tartottak házkutatást kedden a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei a Máramaros megyei Felsővisón és Leordina községben, ugyanis több személyt is azzal gyanúsítanak, hogy 12 és 18 év közötti német fiatalokat rabszolgasorban tartottak, kimerítő fizikai munkát végeztetve velük több helyi lakos gazdaságában egy úgynevezett „rehabilitációs program” keretében.

A DIICOT közleménye szerint 2014-től 2019 augusztusáig a nyolc gyanúsított személy, közöttük egy németországi házaspár szervezett bűnbandát alakított emberkereskedelem céljával. A gyanú szerint több, 12 és 18 év közötti német fiatalt tartottak fogva és dolgoztattak, fedősztoriként pedig azt állították, hogy a tinédzserek egy átnevelő programban vesznek részt, melynek célja, hogy visszaintegrálja őket a társadalomba.


A fiataloknak nem engedték meg, hogy Németországban levő családjaikkal vagy a román hatóságokkal, sőt, bármilyen személlyel kommunikáljanak. A bűnbanda fizikai erejüket meghaladó munka elvégzésére kényszerítette őket, illetve megalázó körülmények között tartották, éheztették és állandóan fenyegették, verték a gyerekeket. Az áldozatokat „nevelési célzattal” büntetésekben részesítették, zárkába zárták, vagy a fagyban, esőben tartották. A kiskorúak emiatt traumában éltek, egyeseknek közülük öngyilkos szándékaik is voltak – állítják a DIICOT ügyészei.


Az ügyészek rámutatnak még, hogy az úgynevezett szociális programot, amelyet a német állam finanszírozott, és a német gyanúsított dolgozott ki és koordinált a "Projekt Maramureş" nevű szociális szolgáltatás képviseli Romániában, amelynek engedéllyel rendelkező szolgáltatója egy Nagybányán bejegyzett egyesület. Az eddigi információk szerint azonban az egyesületnek csak formális szerepe van a projekt lebonyolításában, amelyet a munkaügyi minisztérium engedélyezett 2016 februárjától 2021 februárjáig.


'A valóságban az áldozatok nem folytathatták tanulmányaikat, meg kellett szakítaniuk az esetleges orvosi kezelésüket, elvették tőlük a személyazonossági igazolványukat és javaikat (főleg az elektromos készülékeket, melyekkel felvehették volna a kapcsolatot a külvilággal)' - mutat még rá a DIICOT. A nyomozás során az is kiderült, hogy a német állam által a projektre kiutalt pénzösszegeket a bűnszervezet tagjai elsikkasztották. A kiskorúak egy részét már azonosították és átadták ideiglenesen a Máramaros megyei gyermekvédelmi hatóságnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: